Most már bárki nyugodtabban aludhat.
Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete egyhetes körúton tartózkodik Erdélyben, különös tekintettel a Székelyföldre, ezen belül pedig Hargita megyére. Ez lehet a magyarázata, hogy hétfőn éppen Csíkszeredában nyilatkozott egyet.
Nézzük, mit is mondott: „Egy hétig tartózkodom Erdélyben és több megyébe látogatok el, de Hargitába kimondottan el akartam jönni. Ez a harmadik látogatásom a megyében, két évvel ezelőtt, illetve múlt télen már jártam itt. Felfedeztem a megye szépségeit, találkoztam az itt élő kedves emberekkel. Csodálatos hely, és annyiszor jövök ide, ahányszor csak megtehetem.”
A kötelező udvariasságokon túl Klemm a magyar–román viszonyról is ejtett pár szót, különös tekintettel arra, hogy a sajtó firtatta. Ezt mondta: „Nagy figyelemmel követjük a viszony alakulását, és remélem, nem csak a magyar, de a többi kisebbség is teljes mértékben is megkapja kijáró tiszteletet.”
Az amerikai nagykövet hétfőn Borboly Csabával, a Hargita megyei tanács elnökével, Jean-Adrian Andrei Hargita megyei kormánymegbízottal, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel találkozott. Hogy miről beszélgettek, nem tudni, mert a sajtót távol tartották a helyszínektől.
A korábbihoz hasonló zászlóbotrányról sem tudni, de hát egyelőre az erdélyi turné elején tart a nagykövet úr. Ki tudja, hogy végződik a tündérországi körút?
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...