// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Hamut szór a fejére a Romániát vadnyugatnak nevező EP-képviselő, miután Erdélyben megvendégelték töltött káposztával és pálinkáv

// HIRDETÉS

Guido Reil „a terepen” egészen más világgal találkozott, mint amilyent elképzelt.

Radikális fordulatot vett Guido Reil német európai parlamenti képviselő, aki októberben még azzal ekézte Romániát a schengeni csatlakozás kapcsán, hogy az ország Európa korrupt és fejletlen vadnyugata, amely nem érdemli meg, hogy felvegyék a belső határellenőrzés nélküli uniós övezetbe.

Reil, aki a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt tagjaként az EP-ben az Identitás és Demokrácia frakció tagjaként tevékenykedik, most viedót tett közzé, amelyben hamut szór a fejére, és elnézést kér a románoktól.

A gesztus előzménye, hogy Natalia Intotero volt határon túli románokért felelős miniszter meghívására néhány napos látogatást tett Erdélyben, azon belül is Hunyad megyében, a Zsil-völgyében.

A politikus elnézést kért, amiért számos embert megsértett kijelentésével, és kijelentette:

látogatása során hihetetlenül jó szándékú és vendégszerető emberekkel találkozott.

Mint elmondta, az EP-ben elmondott beszédét a szülővárosában, Ruhrgebietben élő románok – akik közül sokan roma származásúak – viselkedése ihlette, ám erdélyi látogatása nyomán most megváltozott a véleménye.

Szerinte az emberek, akikkel találkozott, szegényebbek ugyan a németországi polgároknál, de mégis gazdagok, mert büszkék a kultúrájukra és az országukra, egy olyan országra, ahol új templomok épülnek, és az emberek szeretik a családjukat.

Reil szerint a németek közül mára sokan elvesztették ezt a büszkeséget.

Mindennek nyomán bocsánatot kért „a büszke román néptől”.

Reil erdélyi látogatása során többek között egy zsil-völgyi bányába is leereszkedett, de járt a vajdahunyadi várkastélyban és a strázsai üdülőtelepen is.

Nem utolsó sorban pedig megkínálták töltött káposztával, pacallevessel és pálinkával is.

Nem csoda, hogy ezek után gyökeresen megváltozott a véleménye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro