// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Oltakozási láztalanság

Hamarosan búcsút inthetünk az AstraZenecának, három oltással halad tovább a romániai oltáskampány

Mi újság az oltásfronton? Mikor kezdődik a 5-11 év közötti gyerekek immunizálása? Mi történik, ha egy kiskorú véletlenül Johnson vakcinát kap?

Az elmúlt napok oltási adatai alapján továbbra sem mondható el, hogy dübörög az oltáskampány Romániában: most éppen azok emelik a napi statisztikákat, akik a második adagjuknál tartanak. Néhány változás azonban új lendületet adhat a lakosság immunizálásának, például az, hogy valószínűleg november 25-én az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) engedélyezi a Pfizer 5-11 közötti gyerekek számára fejlesztett vakcináját, december közepén pedig zöld utat kaphat a Moderna ugyanezen korcsoportot célzó oltószere is. A hatóságok már készülnek a gyerekek oltására, derült ki Valeriu Gheorghiță katona-orvos, az oltáskampány vezetője keddi sajtótájékoztatóján. Egyelőre a kérelmeket összesítik, hogy az igényeknek megfelelően a hónap végéig a szükséges logisztikai intézkedéseket is meghozzák. Az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztriában is folyamatban van már a gyerekek oltása a Pfizerrel, mely több mint 90%-os hatékonysággal véd. Romániában a Pfizert alkalmazó oltóközpontokban készítik elő a terepet az 5-11 év közöttiek oltására, külön helyiséget biztosítva a számukra.

Az is lendíthet az oltáskampányon, hogy a hatóságok az ország összes megyéjében találkozókat szerveznek a roma közösség képviselőivel,

hogy megfelelően tájékoztassák őket az oltásról. Azokban a roma közösségekben, ahol a vezetők és az önkormányzatok is jól mozgósítottak, magas az átoltottsági arány, ezt szeretnék elérni azon települések esetében is, ahol még ódzkodnak a Covid-vakcinától, mert nem értik, miért fontos igényelni. Mivel egyre kevesebben kérik az AstraZenecát, és a raktáron lévő utolsó adagok érvényességi határideje lejárt, jövő évtől felfüggeszthetik Romániában az alkalmazását. Valeriu Gheorghiță emlékeztetett: az AstraZenecából legfeljebb csak két dózis kapható meg, harmadik dózisként a brit-svéd cég terméke helyett Pfizert adnak. Akiket előjegyeztek a második AstraZenecára, legyenek türelemmel, mert érkezik még egy adag, ezt követően újabbakat már nem rendelnek. Valószínűleg jövő évtől

három oltással halad tovább az immunizálás, a Pfizerrel, a Modernával és a Johnson & Johnsonnal.

Egyébként a többféle vakcina egyidejű elérhetősége bonyodalmakhoz vezethet, főleg ha ahhoz az oltáskampány informatikai adatbázisának defektusai is társulnak. Jól mutatja ezt egy kolozsvári 18 év alatti lány esete, aki hétfőn véletlenül a Johnson & Johnson vakcináját kapta, holott az még nincs engedélyezve kiskorúak számára. Az Anghel Saligny Műszaki Kollégium oltóközpontjának munkatársainak csak akkor esett le, hogy a lány nem kaphatna Johnson & Johnsont, amikor az oltásigazolást állították volna ki, és az informatikai rendszer nem tette lehetővé a kiskorú adatainak bevitelét. Azzal védekeztek, hogy

naponta 500 jelentkezőt immunizálnak, hatalmas munka nehezedik rájuk.

Ideális esetben az adatok felvételekor kellett volna jelezzen a rendszer, hogy nem jogosult az vakcinára. A hibát jelezték Bukarestnek, remélhetőleg javítanak rajta, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.

Az elmúlt 24 órában 98 411-en oltották be magukat, ebből 23 368-an az dózist kapták, 50 567-an a másodikat, 24 467-en pedig a harmadikat.
Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro