// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Halottaknak és szekus besúgóknak is biztosítja a forradalmároknak járó kedvezményeket az illetékes államtitkárság

// HIRDETÉS

Mert nehéz az adatok nyilvántartása.

Ha már Romániában nehéz olyan közintézményt találni, amely normálisan működik, miért pont a forradalmárok nyilvántartásával és a nekik járó kedvezmények biztosításával foglalkozó államtitkárság működne rendesen?

A Romániában 1945 és 1989 között berendezkedett kommunista rendszer elleni harcosok érdemeinek elismerésére létrehozott államtitkárság (SSRML) azonban már annyira pocsékul végzi a munkáját, hogy a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete egyenesen ügyészségi feljelentést tett ellene.

Kiderült ugyanis, hogy időközben elhunyt személyeknek is biztosítják az ingyenes bukaresti metróbérletet és vasúti jegyeket.

Ez persze még nem is akkora gond, mint az, hogy olyanoknak is, akikről időközben jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy együttműködtek a hírhedt kommunista titkosrendőrséggel, a Szekuritátéval.

A testület az államtitkárság 2017 óta kifejtett tevékenységét világította át, és kiderült, hogy a bakik egyik legfőbb forrása az, hogy nincs rendes adatbázis, amely alapján nyilván lehetne tartani, ki jogosult a támogatásokra és ki nem.

Nem mintha nem lenne meg az ehhez szükséges infrastruktúra: az államtitkárság 2005-ben, majd 2017-ben is jelentős összegű közpénzt költött az adatbázis nyilvántartására szolgáló számítógépes programokra.

Amelyeket azóta is nagy elánnal nem használ, mint ahogy a lakosság-nyilvántartó és a nyugdíjpénztár adatbázisát sem.

A legviccesebb, hogy az államtitkárság tényleg nagylelkű volt: bárkinek biztosított ingyen metróbérletet, függetlenül attól az azért nehezen elhanyagolható ténytől, hogy metró egyedül Bukarestben közlekedik.

De így legalább a hegyvidéki faluban élő kedvezményezett jó pénzért eladhatta a nem névre szóló bérletet.

A szekus besúgók is vidáman kapják a forradalmároknak járó kedvezményeket, hiába tájékoztatták az államtitkárságot arról, hogy az illetékes bíróság jogerősen kimondta: együttműködtek a titkosrendőrséggel.

Igaz, a kormány azt is megjegyezi, hogy eleve hosszas és nehézkes folyamat a korábban forradalmári címet szerzett személyekről megállapítani, hogy besúgók voltak: az első feljelentéstől addig, hogy visszavonják a forradalmároknak járó kedvezményeket, tizenöt év is eltelhet.

Amúgy a forradalmárbiznisszel már régóta gond van.

De legalább van egy nevében szép és jó dolgokat művelő állami intézmény, amely jelentős összegű közpénzből működik.

Az már más kérdés, hogy hogy.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro