// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Halogatja a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottjának kiadatását a román igazságszolgáltatás

// HIRDETÉS

Előbb Romániában is lefolytatnak egy bűnügyi eljárást ellene. Nem a gyilkosság miatt.

Csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntető eljárásának lezárulása után adják át a román hatóságok a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvost Magyarországnak: erről szerdán hozott jogerős határozatot a bukaresti legfelső bíróság.

A Magyarországon dolgozó orvos a gyanú szerint augusztus 31-én Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, az asszonyt megölte, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette. A Kolozsváron másnap elfogott D.S.-nél a román rendőrség egy revolvert talált, amelyre nem volt engedélye, ezért eljárás indult ellene.

A férfi Magyarországnak történő kiadását szeptember 2-án jóváhagyta ugyan a kolozsvári ítélőtábla, a gyanúsított azonban a legfelső bíróságnál fellebbezett, amely kifogásainak részben helyt adva elhalasztotta kiadatását.

A szerdán kihirdetett jogerős ítélet szerint D.S. addig Romániában marad, amíg jogerős döntés születik a kolozsvári ügyészség által ellene indított bűnvádi eljárásban, illetve - ha a tiltott fegyverviselésért letöltendő szabadságvesztésre ítélik - amíg büntetését letölti, vagy Romániában elrendelik feltételes szabadlábra helyezését.

A bíróság elrendelte, hogy amint megszűnnek az átadás halasztásához vezető okok, D.S.-t helyezzék 30 napos előzetes letartóztatásba a magyar hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtása - vagyis Magyarországnak történő átadása - érdekében.

A fellebbviteli tárgyaláson pénteken Lucian Negruţiu, a gyanúsított ügyvédje etnikai érvekre hivatkozva kérte az átadás elutasítását, vagy halasztását. Az ügyvéd azt állította: Magyarország polgárai általában is ellenérzéseket táplálnak a románok ellen, a gyanúsított - általa beismert, „sajnálatos" - tettével kapcsolatban pedig „kifejezetten ellenséges" közhangulat alakult ki.

Az ügyvéd az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyes Magyarországot elmarasztaló döntéseire hivatkozva azt állította: fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított - kiadatása esetén - embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülne. Álláspontja szerint az is a kiadás ellen szól, hogy a gyanúsított önmagára is veszélyes, hiszen - mint a kolozsvári tárgyaláson elmondta - azért hozta magával fegyverét Romániába, hogy néhány családi ügye elintézését követően Romániában véget vessen életének, márpedig ennek kockázata nagyon megnőne, ha egy ellenséges környezetbe kerülne.

A legfelsőbb bíróság döntése a - kolozsvári táblabíróság által szeptember 2-án elrendelt - 30 napos előzetes letartóztatás hatályát is megszüntette, és elrendelte D.S. azonnali szabadlábra helyezését, „amennyiben más ügyben nincs érvényben ellene őrizetbe vételi, vagy letartóztatási parancs".

Az MTI értesülése szerint ez a rendelkezés a kolozsvári hatóságok számára sem egyértelmű. A nyíregyházi emberölés gyanúsítottja végül mégsem hagyhatta el a kolozsvári fogdát, mert a rendőrség szerda este elrendelte 24 órás őrizetbe vételét a jogtalan fegyvertartási ügyben - közölte ügyvédje a magyar közmédiával. Lucian Negrutiu szerint várhatóan a kolozsvári ügyészség a romániai bűnvádi eljárás idejére D.S. előzetes letartóztatását is kéri majd a bíróságtól csütörtökön.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro