// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Habsburg György a budapesti olimpiáért kampányol

// HIRDETÉS

A Monarchia szelleme lebeg a riói stadionok felett.

Budapest 2024-es olimpiai pályázatának sikere érdekében, életében először jár ötkarikás játékokon Habsburg György, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája.

„Természetesen a Budapest 2024 miatt vagyok itt, próbálom a kapcsolataimat kihasználni, hogy népszerűsítsem ezt az ötletet” – mondta az MTI-nek. „Nemrég érkeztem, csütörtökön az úszásra tudtam ellátogatni, pénteken pedig az ökölvívócsarnokban voltam először, ahol ugyan nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de már eddig is fantasztikus sikereket értünk el, s el kell mondjam, hogy bárhova megyek, bárkivel találkozom, hihetetlen tisztelettel beszélnek velünk, elismerve a nagyszerű eredményeket.”

Habsburg György az olimpia végéig Rióban kampányol majd a magyar kandidálásért, amelyre „nagyon reális” esélyt lát, s mint mondta, szeretne minél több sporteseményre eljutni, ám ez nagyban függ az egyéb, a lobbizással összefüggő programjainak alakulásától.

„Komoly versenytársak vannak, de mindent meg kell próbálni. Ahogy édesapám (Habsburg Ottó) mondta mindig: aki nem lő, nem talál” – fogalmazott.

Habsburg György szerint Budapest mellett szól, hogy Magyarország a sportban óriási sikereket ért el a történelem során, s még nem rendezett olimpiát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
Krónika

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap