// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
kifürkésznek

Ha ön oltásellenes, ne is kattintson, mert csak az anyánkat szidná…

Tényleg, más hullámhosszon rezgünk, jobb ha nem kattint.

Kedden már 300 fölött volt (312) a napi esetszám, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert például hétfőn még 181 volt ez a szám. És ez a szám már hetek óta egyenletesen növekszik, a maihoz hasonló kisebb-nagyobb ugrásokkal. (Tennék egy grafikont, de úgy tűnik, szabadságon van a srác a Graphs.ro-tól, mert az oldal már augusztus 2-ika óta nem frissült.) Erre az aggasztó növekedésre Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora is fel szokta hívni a figyelmet az utóbbi időszakban, mint ahogy ezt kedden is megtette. Kedden azt is elmondta, hogy a kimutatások szerint a július utolsó két hetében igazolt új koronavírus-fertőzöttek 81.5%-a, míg a járvánnyal összefüggésben elhunytak 92,6%-a volt oltatlan. Szegény csak mondja, mint a pereces, pedig hát az oltásellenesek hozzáállását elnézve akár a falra is hányhatná. Mármint a borsót. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy valamiért egyre csökken az új fertőzöttek átlagéletkora, vagyis egyre több 40 év alatti lesz beteg. Egyre csak nyomul a delta (indiai) variáns is: az augusztus 2–8. között szekvenált mintáknak már a 96%-áról derült ki, hogy ez a vírusmutáció a felelős a fertőzésért. Mert ugye itt a 4. hullám, amit nagyrészt a delta visz majd el a hátán. „A mi üzenetünk az, hogy fel kellene gyorsítani az oltakozás tempóját, mert csak így tudjuk elkerülni a súlyos megbetegedéseket vagy a halálos kimenetelű eseteket” – hányta a falra a borsót Gheorghiță. (Amúgy itt van ez az amerikai férfi, aki maga is nagy elánnal utasította el az oltást, majd megfertőződött, és most a saját élet-halál küzdelmét közvetíti a kórházból. Nagyon úgy tűnik, megbánta, hogy nem élt az oltakozás lehetőségével.)

Andrei Baciu egészségügyi államtitkár kedden elmondta, hogy eddig összesen 1 646 339-en töltötték le (innen) az EU-s oltási igazolást, amely egyfajta oltási útlevélként is működik az unión belül, megkönnyítve az utazást. Ezek nagy részét, 96%-át beoltott személyek kérvényezték – negatív teszteredménnyel rendelkezők, illetve a betegségen átesettek is kaphatnak ugyanis ilyen igazolást, csak ezek érvényessége véges. Az országban egyébként eddig a hétfői adatok szerint összesen 5 077 639-en kapták meg valamelyik oltóanyagnak legalább az első dózisát, 4 934 807-en pedig már teljesen immunizálódtak. Utóbbiak mindegyike letöltheti az EU-s igazolást.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro