// 2025. október 24., péntek // Salamon

Ha ön ilyen köptetőt vett, akkor ne használja

// HIRDETÉS

Kivonták a forgalomból, mert gyanúsnak találták.

Kivontak a forgalomból egy népszerű köptetőt, amelyet gyerekek számára Romániában is gyakran felírnak – derült ki kedden.

A francia gyógyszerügynökség döntése értelmében leveszik a gyógyszertárak polcairól a Romániában Eurespal néven forgalmazott Pneumorelt, annak egyik hatóanyaga, a fenspirid ugyanis az elmúlt években végzett vizsgálatok szerint szívritmuszavarokat okozhat,

Franciaországban a gyógyszer minden formáját, a tablettákat és a köptetőszirupokat egyaránt kivonták a forgalomból, és felkérték az orvosokat, hogy többé ne írják fel őket.

Egyúttal azokat, akik már megvásárolták, és elkezdték a használatát, felkérik, hogy haladéktalanul fejezzék be, a flakonokat vagy a dobozokat pedig vigyék vissza, hogy megsemmisíthessék őket.

A francia hatóságok emellett tájékoztatták az illetékes európai fórumokat, amelyek szintén vizsgálatot indítanak, hogy az egész kontinensre vonatkozó egységes ajánlást fogalmazzanak meg.

A román országos gyógyszerügynökség közölte: jóváhagyta a gyógyszer kivonását a forgalomból. Közölte, a készítmény forgalomból történő kivonása a gyártó döntése volt, az Európai Gyógyszerügynökség pedig a héten vitatja meg Londonban az ügyet. Amint megfogalmazza következtetéseit, azokat a román ügynökség is azonnal közli a fogyasztókkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap