// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Ha nem vettük volna észre: egyre többe kerül minden

// HIRDETÉS

Hiába számítottak árcsökkenésre a gazdaságért felelős fejesek, a járvány szinte mindennek felnyomta az árát.

Pár héttel ezelőtt még arról volt szó, hogy a koronavírus-járvány nem idéz elő drágulásokat, sőt, olcsóbban juthatunk majd bizonyos termékekhez. Virgil Popescu gazdasági miniszter akkori logikája szerint mivel a vásárlók jobban odafigyelnek a költségeikre, kevesebbet költenek, az alapélelmiszerek ára csökkenni fog. Nos, nem jöttek be a számításai, mind a statisztikai hivatal, mind a piackutató cégek szerint egyre csak drágulnak az élelmiszerek, amit mellesleg a saját pénztárcánkon is észrevehettünk már.

A statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint például a burgonya ára egy hónap alatt 9%-kal, a tavaly decemberhez képest 21%-kal nőtt, a paszulyé 6%-kal, illetve 10%-kal. A friss zöldségeket és gyümölcsöket márciusban 4%-kal, decemberben 15-16%-kal vásárolhattuk meg olcsóbban. Az elmúlt egy hónapban drágultak a postai szolgáltatások (12%), a dohánytermékek (4%), a húsok, lisztek és tejtermékek (3%).

Hogy teljes legyen a kép, meg kell említeni, hogy egyes termékeknek tényleg lement az ára márciushoz képest, mint például az üzemanyagnak (2,6%), a tojásnak (1,2%), a földgáznak, a szappannak és az elektromos áramnak.

A RetailZoom piackutató cég nemrég szintén drágulásokra figyelmeztetett: számításaik szerint az üzletláncoknál a fogyasztói cikkek ára 4,7%-kal, az élelmiszereké pedig 6,4%-kal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.

A kutatás rámutatott, hogy a romániai vásárlók vásárlási szokása jelentősen megváltozott a pandémia miatt, és ebből a kisebb boltok profitáltak a nagy üzletláncokkal szemben. Érdekes módon azon terméknél emelték az árakat a leginkább, melyek a tartalékoláshoz szükségesek, ilyenek például a zöldségek és gyümölcsök tartósításához használt szerek (136%), a húskonzervek (42%), az élesztő (19%) vagy a só (17%).

Sajnos azt jósolják, hogy az áremelkedés fokozódni fog az elkövetkező hónapokban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro