Igen, a koronavírus miatt.
Drasztikus intézkedést hozott a román kormány az Olaszországban terjedő koronavírus-járvány miatt: egyszerűen leállította a légi közlekedést az ország és Románia között.
A kabinet vasárnap késő este ült össze, hogy felmérje a járvány miatti helyzetet, és nem sokkal éjfél előtt jelentették be a döntést: március 23-áig egyetlen romániai repülőtér sem fogadhat Olaszországból érkező repülőgépeket, és természetesen nem is indíthat járatokat Itália irányába.
Marcel Vela belügyminiszter bejelentette: a légitársaságok kötelesek arról tájékoztatni az Olaszországból, Kínából, Iránból és Dél-Koreából átszállással Romániába érkező román állampolgárokat, hogy megérkezésük után kötelesek karanténba vonulni.
Idegen állampolgárok viszont már föl sem szállhatnak a Romániába tartó repülőgépekre.
https://www.facebook.com/ministeruldeinterne/videos/191551252266018/?t=0
Azon román állampolgárokat, akik a fenti országokból érkeznek, és valamely szárazföldi határátkelőnél akarnak belépni az országba, tájékoztatják arról, hogy kötelesek karanténba vonulni, aki pedig erre nem hajlandó, vagy hazudik arról, honnan és milyen útvonalon érkezett, a Büntető Törvénykönyv 326. cikkelye alapján járnak el vele szemben. Ez a hamisan nyilatkozó személyek esetében háron hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság kiszabását teszi lehetővé.
A négy említett országból szárazföldi úton érkező külföldi állampolgároknak szintén karanténba kell vonulniuk.
A belügyminiszter mindemellett arra kérte a külföldön élő román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Romániába, ellenkező esetben ugyanis fennáll a veszélye, hogy megfertőzik a családtagjaikat.
A koronavírus-helyzettel foglalkozó operatív törzs emellett hétfőn arról is dönt, hogy be kell-e zárni az iskolákat vagy sem.
Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár azt mondta: egyelőre elegendő helyiség áll rendelkezésre a karanténba helyezett személyek elszállásolására, de ha megtelnek, újabb helyiségeket nyitnak meg.
Vasárnap egy Milánóból érkező autóbusz összes utasát karanténba helyezték, mivel az egyik utasnak láza volt.
A Románia és Olaszország közötti légi közlekedés azért állították le, mert Olaszország Európa koronavírus-gócpontja, eddig 366-an haltak bele a járványba, a fertőzöttek száma pedig 7375-re nőtt.
A román illetékesek félelmét az indokolja, hogy Olaszországban a hivatalos adatok szerint 1,2 millió román állampolgár él – nem hivatalosan vélhetően jóval több –, kik rendszeresen utaznak a két ország között.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.