// 2026. április 28., kedd // Valéria

Ha minden vendég beoltott, akár teljes kapacitással is működhetnek a vendéglátóhelyek, de a kültéri maszkviseléstől még egy idei

// HIRDETÉS

Florin Cîţu miniszterelnök ígérget, és végre egy határidőt is meglebegtetett. A börtönök lakói viszont közben nem nagyon tolonganak a vakcinákért.

A normalitás számos elemének visszatérésével kecsegtet Florin Cîţu miniszterelnök arra az esetre, ha június elsejéig sikerül elérni az ország lakosságának 30 százalékos átoltottságát – ez ötmillió embert jelent.

Vagyis alaposan bele kell húzni, mert mostanáig csupán 3 378 699 ember kapott legalább egy oltást.

A kormányfő kedden azt mondta: ha sikerül elérni ezt a számot, akkor június elsejétől

a vendéglátóhelyek akár száz százalékos kapacitással is működhetnek abban az esetben, ha az összes vendég, aki odabent tartózkodik, megkapta az oltást.

Értelemszerűen ez csak úgy működhet, hogy előzetesen ellenőrzik a vendégek oltási igazolványát.

Emellett a tengerparti (és remélhetőleg nem csak) strandokon és a hegyvidéki túrák közben eltörölnék a maszkviselési kötelezettséget, ami óriási megkönnyebbülést jelentene a nyári hőségben és a fárasztó testmozgás közben.

Emellett bizonyos rendezvényeket is meg lehetne végre tartani – de kizárólag csak a beoltottak számára.

Rossz hírt is közölt azonban.

Mint mondta, a kültéri maszkviselés kötelezettsége egy ideig még a tervezett júniusi lazítások után is megmarad.

Az utcai maszkviseléstől legkorábban augusztus elsejétől búcsúzhatunk –

de ez persze majd az akkori járványhelyzettől is függ.

Addig viszont egy megoldás van: aki még nem tette meg, oltassa be magát minél hamarabb.

Sajnálatos módon az oltakozási kedv nem mindenhol egyforma. Például egy keddi közlés szerint a börtönök lakóinak jó része elzárkózik a vakcináktól.

A büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozók szakszervezetének közleménye szerint a 22 500 fogvatartott közül csupán 9000 jelezte, hogy be akarta oltatni magát.

A börtönőrök emiatt persze teljes joggal aggódnak, hiszen ha az „ügyfeleik” nincsenek beoltva, az ő egészségük is veszélybe kerül.

Fel is róják az illetékeseknek, hogy mindez azért történhetett meg, mert senki sem magyarázta el a raboknak, miért is jó, ha beoltatják magukat.

Pedig még azzal is a kedvükben járnak, hogy nem kell kétszer megszúratniuk magukat: a Johnson&Johnson vakcinájával oltják be őket, amiből egy dózis is elég az immunitáshoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Székelyhon

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

// még több főtér.ro