// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Ha minden rosszul megy, még tovább szívnak a vendéglősök

// HIRDETÉS

Nem mond biztató híreket a gazdasági miniszter.

Ember tervez, koronavírus végez: egyáltalán nem biztos, hogy július elsejétől, azaz jövő szerdától hatályba léphetnek a tervezett lazítások, és megnyithatnak a vendéglátóhelyek belső terei is.

A rossz hírt Virgil Popescu gazdasági miniszter közölte kedden este.

A tárcavezető elmondta: ha továbbra is nő a fertőzések száma, az egészségügyi tárca biztosan nem bólint rá a nyitásra.

Emlékeztetett, hogy a tervek szerint valóban elsején nyíltak volna meg a vendéglátóhelyek belső terei, de előfordulhat, hogy a vendéglősök ugyanúgy szívnak, mint június 15-e után, amikorra egyszer már be volt ígérve a nyitás, de a kormány a járványhelyzetre hivatkozva mégsem engedte meg.

A miniszter szerint meg kell várni, hogyan alakulnak a járványadatok ezen a héten, ezt követően hozzák meg a döntést.

Az ugyanakkor nem túl szívderítő, hogy múlt héten 300 fölött vol a napi új esetszám.

Igaz, hogy ezen a héten eddig ismét csökkenésnek indult a 24 óra alatt diagnosztizált új fertőzések száma, de azért még óvatosnak kell lenni.

A miniszter ezért aztán ismét azért rimánkodott a lakossághoz fordulva, hogy tartsa be a járvány megelőzésére bevezetett rendelkezéseket, így ugyanis lehetővé válik a vendéglők, mozik és színházak mihamarabbi megnyitása is.

Persze így a nyári melegben – már ha éppen nem szakad le az ég – amúgy sem sokan akarnak a vendéglők belső tereiben hideg italokat fogyasztani, jók a már megnyitott teraszok. De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy a jelek szerint mindenkin múlik, milyen gyorsan térhet vissza a normalitás.

Nem az „új”, nem a „kvázi”, hanem a rendes.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro