// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Ha már Magyarország Leopard harckocsit vesz, akkor Romániának is az kell

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, a román haderőt is a német gyártmányú tankokkal combosítják ki.

Ha már Románia szokás szerint éltanuló akar lenni az aktuális Nagy Testvér szemében – amely jelenleg az Egyesült Államok –, és Donald Trump amerikai elnök követelése nyomán, ha összeszorított foggal is, de kinyögi a bruttó hazai termék 2 százalékát a haderőfejlesztésre, akkor nem kispályázik.

A legfrissebb értesülések szerint Bukarest német gyártmányú Leopard harckocsikkal erősítheti haderejét – éppen olyanokkal, mint amilyeneknek a beszerzéséről a magyar illetékesek tettek bejelentést még tavaly.

Az Európai Védelmi Ügynökségen (EDA) belüli források szerint előrehaladott tárgyalások zajlanak arról, hogy Románia egy egész zászlóaljnyi Leopard 2-es harckocsit vásároljon, hogy végre nyugdíjazhassa a régi páncélosokat.

A védelmi ügynökség harckocsi-beszerzési programjában Románia mellett Ciprus, Görögország és Spanyolország is részt vesz. Esetükben azonban nem új tankok beszerzéséről van szó, hanem a régi, 2E és 2EH modellek korszerűsítéséről.

Az ügynökség most a német gyártó ajánlatát várja, azt követően egyeztet majd a négy ország védelmi miniszterével.

Az Adevărul szerint az a legvalószínűbb, hogy a NATO-szabványoknak megfelelően Románia 57 darab utolsó generációs Leopard 2A7+ harckocsit szerez be, amelyek három, egyenként 17 harckocsiból álló századot alkotnak. Ehhez hozzáadódik a vezérkari főnököt, a helyettesét és a zászlóaljparancsnokot megillető tank.

Emellett hat kiképző harckocsit is beszerezhetnek.

Más források szerint Románia korábban régebbi gyártmányú Leopard 2A5-ösök beszerzésének lehetőségét vetette fel.

Ez a harckocsitípus meglehetősen elterjedt, a gyártó Németország mellett Kanada, Görögország, Finnország, Hollandia. Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Svédország és Törökország is ilyent rendszeresített a haderejében.

Az új harckocsik beszerzése nyomán Románia várhatóan leselejtezi a régi, szovjet gyártmányú T-55-ös tankokat, ugyanakkor az 54, korszerűsített TR-85M1 Bizonul (azaz Bölény) típusú vasat továbbra is hadrendben tartják.

Amúgy egy Leopard több mint 5,5 millió dollárba kerül.

Egy bivalyerős Leopárd

A Leopard 2 német harckocsi, amelyet az 1970-es évek elején fejlesztettek ki és 1979-ben állítottak szolgálatba. Jelenleg a Bundeswehr fő harckocsitípusa. A Krauss-Maffei-Wegmann cég gyártja. Ezzel a típussal váltották le a korábban rendszeresített Leopard 1-et. 

Két fő sorozata van. Az első sorozat modelljei (a 2A4-ig bezárólag) függőlegesen kialakított toronnyal rendelkeztek, a második sorozatban (a 2A5 és a későbbi változatok) – sok egyéb változtatás mellett – már döntött falú (nyílhegyhez hasonló alakú) tornyot alkalmaztak. Valamennyi modellt ellátták digitális tűzvezető rendszerrel, lézeres célkeresővel, lövegstabilizátorral, a lövegcsővel párhuzamosított géppuskával és éjjellátó készülékkel. A harckocsi fő fegyverzete a Rheinmetall L/44 (a 2A6 változaton L/55) 120 mm-es űrméretű, sima csövű harckocsiágyú, amelyet kétsíkú lövegstabilizátorral láttak el. A harckocsi két db géppuskával rendelkezik.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro