// 2024. október 3., csütörtök // Helga
vár

Ha magos Déva várára kíváncsi, nagyon figyeljen a viperákra, mert volt, aki nem figyelt eléggé

Egy mérges kígyó megharapott egy férfit.

Amikor még valamikor a 80-as évek végén, kisiskolásként osztálykirándulásra mentünk Dévára, a felügyelő tanítók szinte kétpercenként figyelmeztettek: útban fölfelé a várhoz ne kalandozzunk a bokrok közé, mert a várhegyen hemzsegnek a viperák. Mi szót is fogadtunk, és megúsztuk, de most egy férfi nem volt elég körültekintő, és megmarta egy vipera. A Nyugati Jelen beszámolója szerint az áldozat a helyi önkormányzat közterület-fenntartó cégének alkalmazottja volt, és csupán jót akart: a vársikló mellett bukkant rá a mérges kígyóra, még szerdán délután. Úgy döntött, begyűjti a veszélyes hüllőt, nehogy bajt okozzon a turistáknak, ezért befőttes üvegbe rakta. Csakhogy nem volt eléggé elővigyázatos, így a kígyó megmarta. A férfi azonnal a helyi kórházba sietett, ahol megkapta a viperaméreg elleni szérumot, és beutalták a fertőző osztályra. Szerencsére a gyors beavatkozás eredményes volt, most már semmilyen veszély nem fenyegeti, így hamarosan kiengedik a kórházból. De ez az eset is jelzi: ha valaki nagyon kíváncsi a dévai várra, a vársikló mellett a viperákra is figyeljen!

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro