// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Vezető beosztás

Ha hazalátogatunk Nyugatról a csilivili luxusautóinkkal, hol máshol parkolhatnánk, mint a rendőrségnek fenntartott parkolóhelyek

Lugoson kimaxolták az édes életet.

Nagyon tudnak élni azok a romániaiak, akik Nyugaton sikeresen megszedték magukat: nem elégszenek meg azzal, hogy méregdrága luxusautókat vásárolnak, de arról is gondoskodnak, hogy mindenki lássa, mennyire menők. Így tett hétfőn Lugoson az a két, onnan Nyugat-Európába költözött helybeli, aki a nyári szabadságolás idén hazalátogatva egy Ferrarival és egy Lamborghinival parádézott. Majd a belvárosban úgy döntött, hogy megiszik egy kávét az egyik teraszon, így parkolóhelyet kerestek. És meg is találták: a két luxusautót egyenesen a rendőrség épülete előtt, a kizárólag a rendőrségi autók számára fenntartott parkolóhelyeken hagyták ott. Az esetre előbb-utóbb a rendőrök is felfigyeltek – már csak azért is, mert nem volt hova parkolniuk a járőrkocsikkal -, de egy ideig nem léptek semmit. Ehhez köze lehetett annak, hogy a helyi sajtó szerint a luxusautókat helyi romaklánok tagjai vezették. Végül maga a helyi közlekedésrendészet parancsnoka hagyta ott a kényelmes irodáját, hogy kérdőre vonja őket. Majd el is járt velük szemben: fejenként 435 lejes bírságot rótt ki rájuk. Úgyhogy drága volt az a kávé.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro