Legutóbb január közepén volt ilyen sok új beteg. Temesváron van a legnagyobb baj: megteltek a Covid-kórházak, teljes vesztegzárat rendelhetnek el.
Minden jel arra enged következtetni, hogy Romániában is elkezdődött a harmadik hullám. A szakértők óvatos, de egyértelműen fogalmazó nyilatkozatait a szerdai járványmérleg igazolja a leginkább: máris meghaladta a négyezret a napi esetszám, amire legutóbb január közepén volt példa. Egészen pontosan 4278 új fertőzöttet regisztráltak 35 091 teszt (26 392 PCR és 8699 antigén teszt) alapján.
Kedd reggeltől szerda reggelig 77 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, a legfiatalabb elhunyt a harmincas éveiben járt. Az elhunytak elsöprő többsége más alapkórban szenvedett, két áldozatnak viszont nem volt más ismert betegsége.
A kórházakban jelenleg 8795 fertőzöttet ápolnak, ebből 1032-en fekszenek súlyos állapotban az intenzíven. Enyhe és valószínűleg átmeneti mérséklődés mutatkozik a tegnaphoz képest, amikor 1044-en voltak súlyos állapotban.
A lakosságarányos fertőzési ráta immáron öt megyében lépte át a háromezrelékes küszöböt: Temes, Kolozs, Brassó, Ilfov és Máramaros megyében. A legtöbb új esetet Bukarest (707) után Temes (415) és Kolozs (309) megyében regisztrálták.
Dominic Fritz polgármester elmondása szerint Temesváron rendkívüli helyzet állt elő, gyakorlatilag nincs már egy szabad hely a Covid-kórházakban. Amennyiben a fertőzési ráta tovább nő a bánsági városban (jelenleg 7,28 ezreléken van), akkor számítani kell a teljes vesztegzár elrendelésére – nemcsak Temesváron, a környező településeken is. Az elöljáró azt is elmondta: a páciensek egyre fiatalabbak, és egyre súlyosabb formát ölt a fertőzöttség.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.

Márciusban zajlanának az országos vizsgák szimulációi, bojkottal fenyegetőznek a tanári szakszervezetek. Két férfit vettek őrizetbe kutyák tömeges illegális elaltatásának ügyében.