// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Gyógyszerre sajnálták a pénzt egy kórházban, menő telefon bérlésére nem

// HIRDETÉS

Mert egy kórházmenedzser nem járkálhat bármilyen telefonnal.

Hihetetlen mértékben rákattantak a közintézmények – köztük kiemelten a kórházak – vezetői a menő okostelefonokra.

Azok között is főleg az IPhone 14-esre.

Most a jászvásári gyermekkórház vezetőiről derült ki, hogy ilyen telefonokra írtak ki közbeszerzési eljárást.

Igaz, nem örökbe akarták őket, csupán bérelni. Viszont

a két készülék bérlésére így is havi 3900 lejt – vagyis mintegy 800 eurót – szántak.

Persze nem az ápolók vagy a takarítószemélyzet, hanem a menedzser és a gazdasági igazgató számára szánták őket.

Mindezt úgy, hogy a gazdasági igazgató még júniusban nem hagyta jóvá, hogy a kórház immunglobulint szerezzen be, mivel túlságosan drágállta.

Ezért arra kérte az orvosokat, hogy

az előírtnál kisebb adagot adjanak be egy gyereknek belőle.

Így legalább maradt pénz a telefonok bérlésére.

Nem ők az első kórházi vezetők, akik luxustelefonra ácsingóznak: Câmpina városi kórházának igazgatója is ilyent akart vásárolni közpénzből, de miután nyilvánosságra került az ügy, inkább sértetten letett róla, és az Országos Hajózási Hatóság vezetői számára is ilyeneket vettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro