// 2024. október 1., kedd // Malvin
egyház

Gyertyabizniszre kötelezi az ortodox papokat a püspökség

A templomokban muszáj húsvét idején eladni a durván túlárazott 40 ezer gyertyát.

Összesen 40 ezer gyertya eladására kötelezett több Vaslui megyei templomot a huşi-i ortodox püspökség.

Corneliu Bârlădeanu püspök körlevelet küldött a Vaslui megyei esperesi hivataloknak, amelyben megszabja, hogy a húsvét idején a templomokban el kell adni az összes gyertyát, amit a püspökség kiküld.

A gyertyákat a 70 banis bolti árnál sokkal drágábban, 3-6 lejért kell eladni.

Az utasításról egy kolostor vezetője beszélt a névtelenség védelme alatt a Mediafax hírügynökségnek. A kolostorfőnök arról is beszámolt, hogy gyertyán kívül bort, egyházi tárgyakat, könyveket, naptárakat is kötelezően meg kell vásárolniuk jó drágán a püspökségtől.

Vaslui városában 16 ezer gyertyát kell eladniuk a templomokban, Bârladban 15 ezret, Huşi-ban pedig 10 ezret. Átvételkor a papoknak előre ki kellett fizetniük a rájuk erőltetett gyertyákat.

Vaslui megyében évente átlagosan 50 tonna gyertyát, szentképet, egyházi tárgyat kell kötelezően eladniuk a papoknak, továbbá száz liter bort is kötelezően meg kell vásárolniuk a püspökségtől.

A huşi-i püspökség nem kívánt reagálni a hírügynökségi megkeresésre.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro