// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Alvilágbajnok

Gyertek ide, ha mertek! – üzente pisztolyát mutogatva a drogos bűnöző a rendőröknek. A rendőrök pedig mertek… (VIDEÓval)

Elfogadták a kihívást.

Minden bizonnyal nagyon kemény gyereknek képzelte magát az az alvilági figura, aki úgy döntött: az egész rendőrséget megfenyegeti, miután egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy kábítószer befolyása alatt vezetett, ezért büntetőeljárás indult ellene. A Dâmbovița megyei férfi – aki már megjelenésével is nagyon meg kíván felelni a mai bűnözőkről meglévő sztereotípiáknak – egész jó dramaturgiai érzékkel rendelkezik, mert már a felütés bivalyerős: a felvétel nyitányaként valamilyen port szív fel, minden bizonnyal ezzel jelzendő, hogy őt bizony egy büntetőeljárás nem tudja eltántorítani a drogozástól. Ezt követően monológba kezd, amelyben azt üzeni a rendőröknek: jöhetnek, felkészülten várja őket, de nem azért akar börtönbe kerülni, mert elkapták kábítószeres befolyás alatti vezetés miatt, hanem azért, mert rendőröket nyírt ki. Ezért ne két-három főt küldjenek érte, és ne felejtsék otthon a golyóálló mellényeket sem. Szavait nyomatékosítandó betáraz egy pisztolyt, majd egy kézigránátot is megmutat. Nos, óhaja részben teljesült. Az Europol rendőrszakszervezet ugyanis közölte: a rendőrök meglátogatták, ha már ilyen szívélyesen meghívta őket, de a fegyveres összecsapás csupán az ígéretek szintjén maradt, mivel még idejekorán ártalmatlanították, és természetesen őrizetbe vették. A szakszervezet megjegyzi: a rendőrség most annak kiderítésén dolgozik, honnan szerezte a bemutatott fegyvereket, valamint hogy pontosan milyen anyagot is szívott fel a videó elején. Azon is elmorfondíroznak, hogy az ügyészség vajon hatósági személy elleni erőszakért is eljárást indít a férfi ellen, mivel idén egy máramarosszigeti férfi ellen már eljárás indult emiatt, pedig ő csak faxon fenyegetett meg egy bírót, miközben ő egyenesen fegyverrel hadonászva fenyegetőzött.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro