// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Greenpeace: mégis mi szükség van egy Bukarest-Brassó repülőjáratra?

// HIRDETÉS

Elvégre olyan távról van szó, amely vonattal is viszonylag rövid idő alatt befutható.

Mint arról beszámoltunk, kiderült, melyik lesz az egyik első járat a Brassó melletti Vidombákon épülő, és várhatóan jövőre átadandó nemzetközi repülőtéren: a Tarom román nemzeti légitársaság Bukarest-Brassó járatot készül indítani.

Ami meglehetősen furcsa, lévén hogy a Cenk alatti város és Bukarest közötti távolság jóval kevesebb 200 kilométernél.

Ez tűnt fel a Greenpeace környezetvédő szervezet romániai illetékeseinek is, akik bele is szálltak a tervbe.

A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a klímaválság közepette a Tarom igazgatója egy olyan,

166 kilométeres távon akar menetrend szerinti járatot indítani, amely vonattal is befutható 2-3 óra alatt.

Márpedig a rövid távú utakon a kibocsátott szennyezőanyagok mennyisége aránytalanul nagyobb a repülők esetében, az elektromos meghajtású vonatok széndioxid-kibocsátása rövid távon 15-ször kisebb, mint a repülőké, amelyek rengeteg energiát fogyasztanak, és

másodpercenként négy liter kerozint égetnek el.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ekkora távon a Tarom által alkalmazott igencsak borsos díjszabás mellett legfeljebb csak a legtehetősebb üzletemberek veszik majd igénybe a repülőt – amellyel a ki- és becsekkolással együtt eleve nem biztos, hogy sokkal rövidebb idő alatt érnek el egyik városból a másikba.

Na és persze a parlamenti képviselők és szenátorok.

Akiknek viszont az utazásait a parlament fizeti.

Vagyis mi, az adónkból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro