// 2026. április 29., szerda // Péter

Fontos ingatlant veszített el a katolikus egyház Nagyváradon

// HIRDETÉS

A pénzügyi palotát visszaszolgáltatták, most a bíróság megváltoztatta a korábbi ítéletet.

A román legfelsőbb bíróság megváltoztatta a piteşti-i táblabíróság elsőfokú ítéletét, és jogerős ítéletben fosztotta meg a római katolikus egyházat a számára visszaszolgáltatott nagyváradi pénzügyi palotától – közölte pénteken a Bihon.ro portál.

A Nagyvárad belvárosában álló eredetileg irgalmasrendi ingatlant 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, arra hivatkozván, hogy az épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam vett át.

A visszaszolgáltatás érvénytelenítését a Bihar megyei önkormányzat kérte, a per során azonban a nagyváradi polgármesteri hivatal is csatlakozott hozzá. A piteşti-i táblabíróság ez év áprilisban kimondott első fokú ítéletében elutasította a keresetet, és elismerte az egyház tulajdonjogát az épület fölött. Ezt az ítéletet változtatta meg csütörtökön a legfelsőbb bíróság.

A nagyváradi római katolikus püspökség pénteki közleményében úgy vélekedett, hogy a legfelsőbb bíróság „megmagyarázhatatlan könnyedséggel tette túl magát” az egyház által benyújtott bizonyítékokon. Az egyház szerint ezek a bizonyítékok minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy az Irgalmasrend a Pénzügyi Palota építtetője, valamint jogos és telekkönyvezett tulajdonosa, illetve hogy ezt az épületet a román állam önkényesen sajátította ki az 1948-as államosítási rendelet alapján. Az egyház megemlíti, hogy az irgalmasrendi tulajdonjogot és az önkényes államosítást a román állam 1962-ben és 1967-ban is elismerte azokban az átiratokban, amelyekkel az állami tulajdonjog telekkönyvi bejegyzéséért folyamodott.

A nagyváradi római katolikus püspökség közölte: a legfelsőbb bíróság indoklásának ismerete nélkül nem fogalmazhat meg precíz álláspontot, de az ismert adatok alapján is megállapította, hogy a bíróság döntése „súlyosan sérti a magántulajdonhoz való jogot garantáló Európai Jogok Európai Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkelyét” – áll a közleményben.

Az egyház által bemutatott dokumentumok szerint az Irgalmasrend saját telkén bankkölcsönből építette 1890-ben a palotát, melyet aztán állami hivataloknak adott bérbe. A Nagyvárad belvárosában található patinás műemlék épület jelenleg használaton kívül áll, és meglehetősen leromlott állapotba került.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro