// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Fogy és öregszik a román társadalom, nekem pedig soha nem lesz saját lakásom

// HIRDETÉS

Egyre kevesebb az újszülött, és egyre többen vándorolnak ki. Plusz kihűlt a kávém is.

Egy év alatt mintegy 240 ezer romániai lépett le az országból Hansnak mosogatni, a hazai társadalom pedig nemcsak hogy apad, mint Mózes előtt a Vörös-tenger, de egyre inkább elöregszik.

Az Országos Statisztikai Hivatal a 2018. január 1-e és 2019. január 1-e (igen, az a nap, amikor mindenkinek borzasztóan fáj a feje valamiért) közötti adatokat vizsgálta. Kiderült például, hogy az emigránsok száma körülbelül 57 ezerrel haladta meg a külföldről hazánkba költözők számát, de a migráció így is csak a második legfontosabb oka annak, hogy porlunk, mint a szikla.

A fő probléma az, hogy túl kevés a pui de dac és csak maroknyi a székely pulya: a vizsgált egy év során 75729-el többen haltak meg, mint ahányan születtek. (Egy korábbi felmérés ugyan azt mutatta ki, hogy a magyarlakta megyékben enyhén nőtt a születésszám, de összességében a mutató még mindig negatív.)

Az elöregedés arányát jól mutatja, hogy a 65 évnél idősebbek száma a tavalyi év elején még 498 ezerrel haladta meg a 14 évnél fiatalabbakét, ez a szám viszont idén szilveszterre már 568 ezerre nőtt. Arányaiban ugyanez így néz ki: 118,6 idős lakos jut 100 14 évnél fiatalabbra.

Tavaly száz munkára jogosul felnőtt lakosra 51,1 kiskorú és nyugdíjas jutott, idén pedig már 51,9. Ez egyre nagyobb nyomást jelent a dolgozó lakosságra nézve, főleg egy olyan országban, ahol amúgy sem Cioboi kolbászból van a kerítés, szóval ez nagyjából azt jelenti, hogy a büdös életben nem lesz saját lakásom. (Bocs, anya!)

A városi lakosság egyébként 0,5 százalékkal csökkent (jelenleg mintegy 10,4 millió), az ország női lakossága pedig 0,4 százalékkal (csaknem 10 millió).

Ja és még ott van az a statisztika is, amiből kiderül, hogy a külföldön élő románok nem is nagyon akarnak hazajönni.

Azt hiszem mindent leírtam. Neved számadat, ez van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro