// 2026. november 3., kedd // Győző

Pelenkás honfoglalás Erdélyben – Itt a magyar bébibumm

// HIRDETÉS

Miközben az ország lakossága ijesztő mértékben csökken, a magyarlakta megyékben nőtt a születésszám.

Miközben az összromán lakosság egyre csak fogyatkozik, addig a magyarok teleszülik Erdélyt – derül ki a legfrissebb statisztikai adatokból. Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) összlakosságra vonatkoztatott adatai szerint az év első felében több mint 12500 gyerekkel kevesebb született, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Az idei első félévben valamivel több mint 85 ezer bébi született a dákok, rómaiak, hunok, örmények és ki tudja hányféle náció olvasztótégelyében, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért csaknem 98 ezerrel.

A szakértők az adatokat elemezve arra figyelmeztetnek, ilyen ütemben haladva 30 éven belül megfeleződhet a romániai kisdiákok száma, a hazai társadalom már most kezd látványosan elöregedni és fogyatkozni.

Az Erdélyre és elsősorban az erdélyi magyarokra vonatkozó statisztikai adatokat elemző Erdélystat közleménye szerint Erdélyben is csökkent 0,7 százalékkal a születések száma az év első felében a tavalyi adatokhoz képest (a halálozások száma is csökkent egy százalékkal), viszont a két magyar többségű székely megyében idén január–május között 4,8 százalékkal nőtt az élveszületések, és 1,7 százalékkal csökkent a halálozások száma. (Ez a 4,8 százalék számszerűen 98 gyerekkel többet jelent a tavalyi adatokhoz képest, összesen 2152 gyerek jött a világra az elmúlt hónapokban.) Hargita és Kovászna megyében így a népességfogyás mértéke figyelemre méltó mértékben, 17,4 százalékkal csökkent.

A szintén jelentős arányban magyar lakta régió, a Partium (Bihar, Szatmár, Szilágy megye) is csatlakozott a pelenkás honfoglaláshoz (az ilyen kifejezésekre tágulnak igazán a SRI-s szemek), itt 6,5 százalékkal csökkent a népességfogyás; 47-el  több gyerek jött a világra tavalyhoz képest, összesen 4363 születést regisztráltak. Összerdélyi szinten azonban ugyancsak népességfogyás figyelhető meg: 2019. január–májusban 25256 gyermek jött világra Erdélyben, ami 439 fővel, 1,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi, 2018. január–májusi születésszámnál.

Csökkent a házasságkötések száma is: országos szinten valamivel több, mint 49 ezer nő mondta ki a boldogító igent az első félévben (tavaly ez a szám meghaladta az 55 ezret), ebből az erdélyi házasságkötések száma 11879 (9,9 százalékkal kevesebb a tavalyinál).

Románia társadalma azonban összességében véve látványosan öregszik: az utóbbi 15 évben a 15 év alatti romániai lakosok száma 3,8 millióról 3,05 millióra esett vissza, így a szakemberek szerint sürgősen szükség lenne egy hatékony családtámogató programra, hogy minél hamarabb nőjön a gyerekvállalási kedv. A demográfiai adatokat tovább rontja az intenzív kivándorlás: több millió romániai dolgozik külföldön.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro