Az ország egyik legnagyobb földgázfogyasztójaként külső segítség nélkül már nem sokáig bírja tovább az energiapiaci helyzet bizonytalanságát.
Kénytelen újabb költségeket lefaragni a marosvásárhelyi Azomureș vegyi üzem, ahhoz hogy legalább takaréklángon biztosítani tudja a működését: a gázárak európai szintű elszabadulása miatt az egyik legnagyobb romániai földgázfogyasztó újabb óvintézkedéseket vezetett be a termelés csökkentésére.
Az üzem karbantartásáért felelős cégeket már felszólították, hogy 30 százalékkal csökkentsék a tevékenységüket, amit a következő hónapokban az alkalmazottak is megérezhetnek. Az Azomureș közvetlen dolgozóit, több mint kétszáz személyt is negatívan érintheti a döntés, miszerint csökkentik az éjszakai és hétvégi váltásokat teljesítő munkatársak számát, ami jelentős jövedelemkiesést jelenthet. A lehetséges megoldás lehet az alkalmazottak más cégekhez való delegálása, esetleg kényszerszabadságra küldése.
Idén jelentősen csökkentették a műtrágya-gyártást nemcsak Romániában, szerte Európában is, ahol a termelést 70 százalékkal fogták vissza. Az Azomureș már legalább egy éve kongatja a vészharangot, és bár más államok kihasználták az uniós támogatási rendszert, amit Románia is megtehetett volna, semmilyen támogatási formát nem nyújtott mindeddig a földgázt használó ipari szereplőknek.
Csütörtöki közleményében Harri Kiiski, az Azomureș igazgatója figyelmeztet, a háztartási fogyasztók védve vannak az állami energiaár-plafonnal, de ha elveszítik a munkájukat, ugyanúgy nem tudják kifizetni a számláikat, mint az árplafon nélkül.
A vegyi üzem a tavaly decemberi leállás után áprilisban kezdett újra gyártani, de júniusban ismét felfüggesztette a termelést a gázárak emelkedése miatt.
Az üzem bármikor készen áll arra, hogy félgőzzel újraindítsa a termelést, amikor a gazdasági helyzet ezt újra lehetővé teszi. Bizakodásra adhat okot, hogy az Európai Bizottság a műtrágyaipart a kulcsfontosságú ágazatok kategóriájába sorolta, és további támogatásokat helyezett kilátásba.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.