Lezárult a csoportkör második fordulója Katarban, két továbbjutó sztárcsapattal és két váratlanul látványos mérkőzéssel.

A meccs rossz ómene: André Onana kameruni kapus úgy összeveszett Rigobert Song szövetségi kapitánnyal, hogy kitették a keretből. A helyére kerülő Devis Epassy az első három kapura menő szerb lövést mind beszedte, de a végén egy nagy védéssel megmentette csapatát a vereségtől. A kommentátorok szerencséjére nem Simon Ngapandouetnbu védett…
A meccs csődje: a szerb védelem Pavlovics sérülése után. Az egyenlítő gólt szerző játékos lecserélése után két perc alatt kétszer is rosszul játszott lesre a szerb hátvédsor, és ezen el is úszott a győzelem.
A meccs húzása: Vincent Aboubakar becserélése. A kameruni csatár 1-3-nál állt be, hogy aztán két perc alatt góllal és gólpasszal tegyen meg mindent az egyenlítésért.
A meccs kínzó kérdése: nehéz eldönteni, hogy a szerbek üres kapuig kipasszolt harmadik gólja, vagy Aboubakar átemelése a 203 centis Vanja Milinkovics-Szavics felett volt szebb és pimaszabb gól?
G-csoport: Kamerun–Szerbia 3-3
Kamerun: Epassy – Fai, Castelletto, Nkoulou, Tolo – Kunde (Ondoua, 67.) – Mbeumo (Nkoudou, 81.), Anguissa (Oum Gouet, 81.), Hongla (Aboubakar, 55.), Toko Ekambi (Bassogog, 67.) – Choupo-Moting
Szerbia: V. Milinkovics-Szavics – Milenkovics, Veljkovics (Babics, 78.), Pavlovics (Sz. Mitrovics, 56.) – Zsivkovics (Radonjics, 78.), Lukics, Makszimovics, Kosztics – Tadics, A. Mitrovics, Sz. Milinkovics-Szavics (Grujics, 78.)
Gólszerzők: Castelletto (29.), Aboubakar (64.), Choupo-Moting (66.), illetve Pavlovics (45+1.), Sz. Milinkovics-Szavics (45+4.), A. Mitrovics (53.)

A meccs stílusa: a brit. Meglepő módon rengeteget ívelgettek a csapatok, főleg Korea. Az első négy gól mind balról becenterezett labdából született, három fejjel.
A meccs különbsége: a kapusok. Korea volt a jóval aktívabb, de míg a ghánai Lawrence Ati-Ziginek volt négy bravúrja, Kim Szung Kju semmit sem tudott védeni.
A meccs elsője: Paulo Bento. A koreaiak portugál szövetségi kapitánya az első kiállított edző a vb-n, a meccs után reklamálta ki a piros lapot. Emiatt pont a szülőhazája elleni meccsen nem lehet majd ott a kispadon.
H-csoport: Dél-Korea–Ghána 2-3
Dél-Korea: Kim Szung Kju – Kim Mun Hvan, Kim Min Dzse (Kvon Kjung Von 90+2.), Kim Jung Kvon, Kim Dzsin Szu – Hvang In Bom, Dzsung Vu Jung (Hvang I Dzso, 79.) – Kvon Csang Hun (Li Kang In, 57.), Dzsong Vu Jong (Na Szang Ho, 46.), Szon Hung Min – Cso Ku Szung.
Ghána: Ati-Zigi – Lamptey (Odoi, 78.), Amartey, Salisu, Mensah (Rahman, 88.) – Abdul Samed – A. Ayew (Kyereh, 78.), Partey, Kudus (Djiku, 83.), J. Ayew (Sulemana, 78.) – Williams
Gólszerző: Cso Ku Szung (58., 61.), illetve Salisu (24.), Kudus (34., 68.)
A meccs paradoxona: a vb leggólgazdagabb napján pont a brazilok meccsén érett nagyon sokáig a 0-0. A fogadóirodák favoritja ugyanis végig kezdeményezve, de türelmesen játszva várta ki a meccset eldöntő egyéni villanást.
A meccs munkanélkülije: Alisson Becker. A szerbek után a svájciak sem tesztelték a Liverpool kapusának formáját, a 0 kapott gólt ugyanannyi védéssel hozta össze.
A meccs igazi vesztese: Kamerun. Svájcnak egy pont kell a szerbek ellen a továbbjutáshoz az utolsó fordulóban, Szerbiának győznie kell, Kamerunnak viszont brazilverésre lenne szüksége.
G-csoport: Brazília–Svájc 1-0
Brazília: Alisson – Éder Militão, Marquinhos, Thiago Silva, Alex Sandro (Alex Telles, 86.) – Casemiro, Fred (Bruno Guimarães, 58.), Lucas Paquetá (Rodrygo, 46.) – Raphinha (Antony, 73.), Richarlison (Gabriel Jesus, 73.), Vinícius Júnior
Svájc: Sommer – Widmer (Frei, 86.), Akanji, Elvedi, Rodriguez – Freuler, Xhaka – Rieder (Steffen, 59.), Sow (Aebischer, 75.), Vargas (Fernandes, 59.) – Embolo (Seferovic, 75.)
Gólszerző: Casemiro (83.)
A csoport állása: 1. Brazília 6 pont, 2. Svájc 3, 3. Kamerun 1, 4. Szerbia 1.

A nap visszavágása: Portugália. Két éve Uruguay ellen esett ki a nyolcaddöntőben, de azóta a legendás Cavani–Suarez csatárpáros a nyugdíjazás határára ért. Az uruknak így még mindig nincs gólja, csak a kapufáik száma nőtt háromra.
A nap nyugdíjasa: Cristiano Ronaldo. Ő még Suarezéknél is idősebb, de így is szerepe volt a sikerben: bár nem sikerült belefejelnie Bruno Fernandes beadásába, a szándék is becsapata a kapust.
A nap sztárja: Bruno Fernandes. Ghána ellen két gólpassz, most két gól – ebben a portugál válogatottban már a Manchester United klasszisa a vezér.
H-csoport: Portugália–Uruguay 2-0
Portugália: Diogo Costa – Cancelo, Pepe, Dias, Guerreiro (Mendes, 43.) – B. Silva, B. Fernandes, R. Neves (R. Leão, 69.), W. Carvalho (Palhinha, 82.) – C. Ronaldo (G. Ramos, 82.), João Félix (Nunes, 82.)
Uruguay: Rochet – Giménez, Godín (De Arrascaeta, 62.), Coates – Varela, Valverde, Bentancur, Vecino (Pellistri, 62.), Olivera (Vina, 86.) – Cavani (Suarez, 73.), Núnez (Gómez, 72.)
Gólszerző: B. Fernandes (54., 90+3. – 11-esből)
A csoport állása: 1. Portugália 6, 2. Ghána 3, 3. Dél-Korea 1, 4. Uruguay 1.
A góllövőlista élmezőnye:
3 gól: Enner Valencia (Ecuador), Kylian Mbappé (francia)
2 gól: Mehdi Taremi (iráni), Cody Gakpo (holland), Olivier Giroud (francia), Richarlison (brazil), Bukayo Saka (angol), Álvaro Morata, Ferran Torres (spanyolok), Lionel Messi (argentin), Andrej Kramarić (horvát), Cso Ku Szung (dél-koreai), Mohammed Kudus (ghánai), Bruno Fernandes (portugál)
A keddi program: Ecuador–Szenegál (17.00), Hollandia–Katar (17.00), Irán–Egyesült Államok (21.00), Wales–Anglia (21.00)
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.