// 2026. április 28., kedd // Valéria

Fő a kiszámíthatóság: a miniszter szerint már nem a pénteki, hanem az előző napi adatok döntenek a jelenléti oktatásról

// HIRDETÉS

Nem sokáig marad érvényben a múlt héten bevezetett rendszer.

Alig telt el pár nap azt követően, hogy Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter bejelentette: a pénteki adatok alapján dől majd el, mely településen térhetnek vissza a diákok hétfőtől az iskolapadokba – vagyis ha az adott településen pénteken 1 ezrelék alá csökken a fertőzési ráta, hétfőtől jelenléti oktatás jön, ha nem, nem –, máris módosul a forgatókönyv.

Vasárnap este azt jelentette be: meggondolta magát, és most már nem a pénteki eredményeket kell figyelni, hanem napi rendszerességgel frissítik azon települések listáját, ahol visszatérhetnek a diákok az iskolába.

Vagyis: ha egy nap 1 ezrelék alá csökken a fertőzési ráta egy településen, már másnaptól újraindul a jelenléti oktatás.

Ezt azzal indokolta, hogy nagyon sok településen éppen hogy 1 ezrelék fölötti az arány, és bármikor bemehet alá, ezért az eddigi rendszer alapján akár napokig is kellene várni az iskolakezdésre.

Cîmpeanu azt is elmondta, már egyeztetett is az egészségügyi miniszterrel, aki egyetért a módosítással, így azt most várhatóan már hétfőn közös miniszteri rendeletben rögzítik is, hogy már ezen a héten hatályba is léphessen.

Úgyhogy mostantól minden nap péntek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Székelyhon

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

// még több főtér.ro