Fotó: DeepAI
Fotó: DeepAI
Ki is válna, de azért vezetné is az AUR-t Claudiu Târziu. A 2024-2025-ös tél is a legmelegebbek között volt Romániában.
Egy ideje látszik, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párton belül is kisebb vihar kavarog a biliben, miután Claudiu Târziu, az AUR Országos Vezetőségi Tanácsának elnöke szerint a pártból való kizárása egy olyan opció, amelyet a párt kollektív vezetősége valamikor elfogadhat, esetleg George Simion pártvezér a kollektív vezetőség kezében.
Arról beszélt, hogy ha ez megtörténik, akkor új pártot kíván alapítani. (Vajon miért nem csodálkozunk?) Sőt: Târziu azt állítja, hogy ha újabb pártot alapít, akkor 2028-ban bejut a parlamentbe.
– mondta a politikus, aki meg van győződve arról, hogy ő lenne a legalkalmasabb a pártvezetői pozícióra abban az esetben, ha Simion veszít, hiszen ismeri a pártot kezdetétől fogva, Simionnal együtt építette fel, ismeri az összes embert, ő adta a párt doktrínáját és láthatóság terén is ott van, ahol lennie kell.
Târziu arról is beszélt, hogy ha Simion veszít az elnökválasztás második fordulójában úgy, hogy négy-ötmillióan szavaznak rá, akkor semmi esélye megmaradni, mivel „egyetlen pártelnök sem maradt hivatalban, aki elvesztette ezt a csatát”. Hogy Ciolacu miért van még mindig az élen? Claudiu Târziu szerint ez nem releváns, mert „Ciolacu kb. fél órára mondott le, ezt a példát pedig nem érdemes követni”.
Nem ússzuk meg az idén sem: vasárnap, azaz holnap, átállnak az órák, amelyek meg nem, azokat mi fogjuk saját kezűleg átállítani. Hajnali 3 órakor egy órával előbbre visszük, ezzel pedig megkezdődik a nyári időszámítás.
Sajnos a jelenlegi rendszer, úgy tűnik, marad: bár felvetették az Európai Unióban, hogy el kéne vetni már ezt a folyamatos óraállítgatást, az országok nem tudtak konszenzust teremteni abban, hogyan is kellene ezt megoldani az EU területén. Eredetileg az Európai Bizottság 2018-as döntésének megfelelően önállóan dönthettek volna a tagállamok arról, hogy ki melyik időszámítás szerint éljen, de ezt a javaslatot megegyezés híján vissza is vonták.
A nyári időszámítás lényege, hogy nagyjából reggel 7 és este 10 óra között, a lakosság ébrenléti ideje alatt természetes világosság legyen, ez pedig energiamegtakarítást is jelent egyben.
A román vasúttársaság az óraállítással kapcsolatosan adta hírül, hogy mintegy 80 vonatjáratot érint az időszámítás megváltozása, részleteket, tudnivalókat a Székelyhonon lehet megtekinteni.
2024-2025 telének éghajlati anomáliái: a második legmelegebb a feljegyzések szerint, Romániában 20 fok feletti rekordhőmérsékletekkel.
A 2024-2025-ös tél a meteorológiai mérések történetének második legmelegebbje volt, és az 1991-2020-as időszak átlagához képest globálisan +0,72°C, Európában +1,46°C hőmérsékleti anomáliát mértek.
A 2024-2025-ös tél az egyik legmelegebb volt a feljegyzések szerint, az európai átlaghőmérséklet 1,46 °C-kal volt melegebb, mint a bázisidőszakban, és a 2015-2016-os szezonnal együtt a legmelegebb tél volt a feljegyzések szerint.
Egyébként 2024 volt a legmelegebb év a feljegyzések szerint, a globális átlaghőmérséklet 15,1°C volt, ami meghaladta a Párizsi Egyezményben meghatározott +1,5°C-os küszöbértéket. Romániában 2024 decembere és 2025 januárja jóval melegebb volt a szokásosnál. Pătârlagele-ben januárban 20,7°C-os rekordot mértek, és jóval kevesebb fagyos napot.
A hőmérsékletek régiónként igen eltérőek voltak: Dobrudzsában 4 és 6°C között mozogtak, míg a hegygerinceken -4°C alá süllyedtek. A változás februárban hirtelen következett be, amikor a hőmérséklet az átlag alá csökkent.
Moldova Veche például +2,2°C-ot, Vf. Omu -11,7°C. A középső és Keleti-Kárpátokon túli térségben a hőmérséklet -4°C és 0°C között volt. Ez a hirtelen átmenet éles kontrasztban állt a tél kezdetével, hangsúlyozva az egyre gyakoribbá váló éghajlati szélsőségeket.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.