// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Fesztivál pandémia idején: oltáskampánnyal hangolódhatunk az idei Kolozsvári Magyar Napokra

// HIRDETÉS

A Szent Mihály-templom bejárata mellett üzemel majd az oltópont.

Közelegnek a 12. Kolozsvári Magyar Napok (augusztus 17-22.), mely a tavalyi miniatűr kiadáshoz képest nagyobb fokozatra kapcsol. Mivel a rendezvénysorozatot a hatályos törvényi előírások értelmében csak a védettségi igazolások valamelyikével látogathatjuk, és a legkézenfekvőbb megoldást a vakcina jelenti, a szervezők arra biztatják közönségüket, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen.

Ezt megkönnyítendő, az illetékes hatóságokkal és a Cert Transilvania Egyesülettel partnerségben oltópontot alakítanak ki a Főtéren, a Szent Mihály-templom bejárata mellett. Augusztus 2-7. között, minden nap 17 órától 21 óráig lehet betérni egy Johnson & Johnsonra (felnőttek esetében) vagy egy Pfizerre (18 éven aluliak esetében).

Figyelem! Csak akkor vehet részt valaki biztosan és a leginkább zökkenőmentesen a 12. Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein, amennyiben legkésőbb augusztus 7-ig megkapja a Johnson & Johnson vakcináját, melyből egy dózis is elegendő, vagy bármely más vakcina második adagját. Ellenkező esetben szükség lesz egy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztre vagy egy 24 óránál nem régebbi antigén tesztre. Akik már átestek a betegségen, minimum 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolást mutathatnak fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.