// 2026. november 7., szombat // Rezso

Felpörgött végre Tusványos

// HIRDETÉS

Lerázta magáról a tegnapi nosztalgiázás melankóliáját, a sorozatos zuhék nyomasztását és az első bulik utáni reggel álmosságát.

De egyetlen korszakváltás sem következik be ugrásszerűen. Ráadásul Tusványoson szinte mindenki beszerzi már az első éjszaka után a félnapos jetlaget, pedig csak egymás szavára és a bulik ritmusára repültünk. 

Úgyhogy nem hagyhatjuk ki, hogy ne mutassuk meg azt a meditatív frissességet, amely csak az első reggeleken élhető át.

Amikor még egybefolyik az éjszaka a reggellel és az esővel.

A Csűr még viseli az éjszaka nyomait, de már nekiláttak eltüntetni őket.

A pocsolyákat is korán le kell tesztelni, hogy ugyanolyan jó minőségűek-e most, mint éjjel.

Körbejár a szippantós autó, ami most inkább puffantó.

A dagonyázás két alapstratégiája még nem szorította ki egymást.

Majd feldereng a korszakváltás első jele, a magasabb szintű agyi funkciók szüksége. A sátor nevének megtalálása kész scrabble-partinak ígérkezik. Ugyanez zajlik a Sapientia akkor még nem létező sátránál: legóparti sátorelemekkel.

Van, aki már a high-tech kezeléséhez is elég éber, de persze a tusványosi reggelek elmaradhatatlan kellékei a padokra rászunnyadó partiarcok.

A gyökeres korszak- és napszakváltást egyértelműen az emelt szintű budi jelenti Tusványoson. Felújították az egész épületet, van új kazán és melegvíz, mi több: termopán ajtó (AJTÓÓÓ!!) a zuhanyfülkéken!

Legkellemesebb meglepetés idén a bringakölcsönzés a sportcsarnok hátánál. A Bikedot működteti, 4 lej fél órára, 8 lej egy egészre. Ezen már egész jól fel lehet pörögni.

A Pallas-osok kicsit túl is pörögték ma a dresszkódot.

Egy rendes történelmi korszakváltáshoz ki kell cövekelni a szimbólumokat.

Itt már biztosan bekövetkezett a korszakváltás, mert a VIP-ek ma reggel úgy örültek egymásnak, mintha nem tegnap találkoztak volna utoljára.

A történelmi korszakváltást David Campanale tetőzte be a megnyitón. Alapítóatyaként még liberális-demokrataként jött az első Bálványosi Nyári Egyetemre, mostani beszédében pedig úgy vitt volna lelket az Európai Unió intézményrendszerébe, hogy azt minimum keresztény-szocialistának lehet nevezni. Úgy tűnik, nagyívű fordulatot hajtott végre az elmúlt 25 évben, és nem ő az egyedüli ennél az asztalnál, aki ezt megtette.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro