Ahogy várható volt, folytatódik a belpolitikai cicaharc Romániában, aminek körülbelül annyi értelme van, mint döglött lovon a patkónak. Csütörtökön Iohannis ismét egyeztet a parlamenti pártok vezetőivel.
Az elmúlt harminc év legnagyobb egészségügyi, gazdasági és energiapiaci válsága közepette a kormánykoalícióból kilépett USR naivan azt hitte, hogy győztesként kerülhet ki az általa (is) generált belpolitikai krízisből, és a többi párt csupán azért lemond a kormányzás megkaparintásának lehetőségéről, illetve bizalmat szavaz az uszerének, mert Dacian Cioloș kijelölt kormányfő erre kérte őket.
miután a parlamenti bizottsági meghallgatásokon egyedül a szállításügyi miniszter-jelölt, Cătălin Drulă kapott kedvező véleményezést, és ő is csak a bizottság PSD-s elnökének bakijának köszönhetően, szerdán a szenátus és a képviselőház együttes ülésén csúnyán leszavazták az egész USR-s bagázst. Az ülésen mindenki elmondta a magáét arról, hogy felelős kormányzásra van szükség, ideje félretenni a hatalomért folyó harcot, és komolyan tárgyalni a válság kezeléséről. A PSD a járvány eldurvult számaival próbált nyomást gyakorolni a többi párt képviselőire a mihamarabbi tárgyalások megkezdéséhez. Az AUR, mely újabban Klaus Iohannis menesztésére hajt, az államfőt nevezte meg a kialakult helyzet legfőbb felelőseként. Az egész ülés legőszintébb mondata Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetőjétől származik, aki azt mondta:
Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor bocsánatkérésre szólította fel a képviselőket és a szenátorokat, mert az egy évvel ezelőtti választási kampányban a pártok nem véget nem érő konfliktusokat, instabilitást, bizonytalanságot és káoszt, hanem stabilitást, tervezhetőséget, a magasabb életszínvonal reményét ígértek a polgároknak. És persze, nem múlhat el parlamenti ülés cirkusz nélkül, főleg, ha azon Diana Șoșoacă ex-AUR-os szenátor is jelen van. A járványtagadással és vehemens kirohanásokkal ismertségre szert tevő sztárügyvédnő ezúttal sem hordott maszkot, a szenátus elnökének ez irányú kérését is megtagadta, egy állítólagos egészségügyi problémára hivatkozva. Egy ideig még vitatkozott a házelnökkel, majd végül
és reményét fejezte ki, hogy egyszer Romániának is nacionalista kormánya lesz, mint Magyarországnak.
hogy Klaus Iohannis államfő újra tárgyalni hívja a pártok képviselőit, melynek nyomán új kormányfő-jelöltet nevez meg. Ha ekkor sem sikerül dűlőre jutni, hatvan napon belül előre hozott választásokat írhatnak ki, de ahhoz fel kell oszlatni a parlamentet is. Ennél azért valószínűbb, hogy az államfő talál a PNL-n belül egy, az USR számára is elfogadható miniszterjelöltet, aki szinte biztosan nem Florin Cîțu pártelnök lesz. Legalábbis Iohannis legutóbbi, az előző kormány járványkezelését kritikával illető nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy már nem Cîțu a favorit.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.