A tulajdonos köteles lenne rendben tartani a műemléképületet, de ennek egyelőre nyoma sincs.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szatmár Megyei Tanács, a Megyei Művelődési Igazgatóság és a prefektúra képviselői kedden látogatást tettek Szatmár legszebb szecessziós műemléképületében, az egykori Pannónia – későbbi Dacia – Szállóban, mely hosszú évek óta elhagyatva áll, emiatt állaga napról napra szemlátomást romlik.
.jpg)
Korábban jogerős bírósági döntés született arról, hogy a tulajdonos köteles rendben tartani az épületet, a keddi látogatáson azonban azt tapasztalhatták a város elöljárói, hogy a legutóbbi ellenőrzést követően sem tette meg a szükséges intézkedéseket.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint azonnali intézkedések szükségesek az épületben. Arra kötelezik a tulajdonost, hogy zárja el az ablakokat és egyéb nyílásokat, hogy idegenek ne tudjanak behatolni az épületbe, az ereszcsatornákat és a lefolyókat javítsa ki, hogy az esővíz ne rombolja az épületet, és hozza rendbe az épület tetőszerkezetét is. Az önkormányzat arra figyelmezteti a tulajdonost, hogy egy jogerős bírósági határozat figyelmen kívül hagyása bűncselekménynek minősül.
.jpg)
Mint ismeretes, a hírhedt avasfelsőfalui üzletember, Vasile Ţânţaş 2007-ben vásárolta meg a 1900–1902 között szecessziós stílusban közpénzből épített, a kommunizmus idején államosított, majd a rendszerváltás után privatizált egykori vigadót és szállót. Miután szakszerűtlen beavatkozásokat végzett el saját – a műemlék-felújításban nem igazán járatos – cégével, pénzhiányra hivatkozva 2009-ben felfüggesztette a munkálatokat.
.jpg)
A bíróság szakértői vizsgálata megállapította, hogy a műemlék a szakszerűtlen beavatkozás, illetve az állagmegőrzés hiánya miatt vált romhalmazzá, amiért Vasile Ţânţaşt terheli a felelősség.
Az ügyről részletesebben itt írtunk.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.