A hús- és tejfeldolgozó üzem folyamatosan szennyezi a Szamost Vetésnél, az illetékes hatóságok mégsem záratják be.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) környezetvédő szakpolitikusa, Babos Krisztina bejelentette: ügyészségi feljelentést tesz amiatt, hogy a Szatmár megyei Vetés községben működő Unicarm hús- és tejfeldolgozó üzem
Az EMNP közleménye szerint a feljelentést az indokolja, hogy ez év májusa óta, amikor Baranyi Krisztina, az Együtt szakpolitikusa feltárta a folyószennyezést, több alkalommal is felhívták rá a romániai szakhatóságok figyelmét, de a hús- és tejfeldolgozó üzem nem változtatott gyakorlatán. Legutóbb november 23-án állapították meg, hogy egy csővezetéken sárgás, erősen ammóniaszagú, szerves vegyületekkel szennyezett víz, valamint sűrű állagú, büdös, iszapszerű folyadék ömlik a Szamosba.
Az EMNP által augusztusban bevizsgáltatott mintából, melyet túlságosan sűrű állaga miatt nem vízként, hanem iszapként elemzett egy akkreditált laboratórium, egyebek mellett nehézfém-szennyezést mutattak ki.
„Hivatalos értesítést küldtem a kihágásokkal kapcsolatban a román szakhatóságoknak: a Vízgazdálkodási Hivatalnak, az Országos Környezetvédelmi Őrségnek és a Környezetvédelmi Ügynökségnek, azonban a problémákat fél év alatt sem sikerült orvosolni, ezért kénytelen vagyok feljelentést tenni. Felháborító volt a vízügy hozzáállása, melytől hiába kértem, hogy közöljék, mekkora összegre büntették a céget és pontosan milyen kihágások miatt, mindössze annyit válaszoltak, hogy ezek bizalmas információk, ezért nem osztják meg velem és a közvéleménnyel”– idézte a közlemény Babos Krisztinát.
A környezetvédelmi szakpolitikus megemlítette, az Országos Környezetvédelmi Őrség 60 ezer lejre büntette meg a céget, és kötelezte, hogy olyan szintre csökkentse a termelését, amely a szennyvíztisztító kapacitásának megfelel. A környezetvédelmi őrség válaszából tudta meg azt is, hogy
Babos Krisztina aránytalanul alacsonynak tartotta a kirótt bírságok összegét, és hibáztatta a román hatóságokat amiatt, hogy nem állították le az üzem termelését, míg a cég nem korszerűsíti a víztisztító berendezését.
Az EMNP a környezetvédelmi őrségtől származó információkra hivatkozva közölte: az Unicarm a tevékenysége folyamatos bővítésével meghaladta szennyvíztisztító rendszerének kapacitását. A vállalat 2015-ben kérvényezte a kapacitásának megfelelő integrált környezetvédelmi engedély kibocsátását, azonban ezt a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség megtagadta, mivel a cég képviselői nem nyújtották be a kitűzött határidőig a kért dokumentumokat.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.