Fotó: Diana Iovanovici-Șoșoacă/Facebook
Fotó: Diana Iovanovici-Șoșoacă/Facebook
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Amint azt előre belengették, csütörtök délután 2 órakor benyújtották lemondásukat a PSD-s miniszterek, ezzel vége az eddigi koalíciónak. A szocdemek azt követően váltották be végre fenyegetőzéseiket, hogy követeléseikkel ellentétben Ilie Bolojan PNL-s miniszterelnök nem volt hajlandó lemondani tisztségéről.
A lépés borítékolható volt, hiszen a délelőtt 11 órakor kezdődő kormányülésre a PSD-s miniszterek már meg sem jelentek, államtitkáraikat küldték be maguk helyett.
A kormány – amint azt a miniszterelnök előre jelezte – kisebbségi kabinetként működik tovább. A PSD-s minisztereket egy darabig még helyettesítik az államtitkáraik, de ők is lemondanak, amint a szocdemek benyújtják a Bolojan-kabinet ellen tervezett bizalmatlansági indítványukat.
Hogy ez mikor esedékes, azt még nem döntötték el a párton belül.
A PSD-nek egy miniszterelnök-helyettese – Marian Neacșu – és hat minisztere volt a kormányban: Radu Marinescu (igazságügy), Florin Manole (munkaügy), Alexandru Rogobete (egészségügy), Florin Barbu (mezőgazdaság), Bogdan Ivan (energiaügy) és Ciprian Ciprian (közlekedés).
– fogalmaztak a lemondásokkal párhuzamosan kiadott közleményben a szocdemek.
A közleményben tudatták: az új kormány megalakításáig a PSD biztosítja a parlamenti támogatást az európai finanszírozású projektek végrehajtásához szükséges jogszabályok elfogadásához.
A szocdemek azonban ezzel együtt is politikai válságba taszították az országot egy kritikus időszakban.
A csonka koalícióban szereplő RMDSZ különben már a csütörtöki nap folyamán közleményben tudatta, hogy Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesként várhatóan ideiglenesen a mezőgazdasági minisztériumot, Cseke Attila pedig a fejlesztési minisztérium mellett átmenetileg az egészségügyi minisztériumot is átveszi, hogy a kormány működése ne álljon le.
Csütörtök reggel egy rendkívüli ülésen szavazta meg az Európai Parlament Jogi Bizottsága Diana Iovanovici Șoșoacă mentelmi jogának megvonására vonatkozó javaslatot.
A román politika széljobb, oroszpárti amazonja, George Simion szexuáliserőszak-fantáziáinak tárgya, az SOS Románia nevű nacionalista zsebpárt elnökének mentelmi jogát az ellene a román hatóságok által indított büntetőeljárásra hivatkozva vonták meg, amit még tavaly októberben kértek a romániai illetékesek.
A (mély)román EP-képviselő ellen többek között antiszemitizmus, népirtásban bűnösnek talált személyek kultuszának terjesztése és holokauszttagadás a vád.
A jogi bizottság után az EP plénumának is meg kell szavaznia Șoșoacă mentelmi jogának felfüggesztését, de az érintett nyílt oroszpártisága miatt ez aligha fog problémát okozni nekik.
A rossz hírek ellenére, Diana Șoșoacă csütörtökön bejelentette, hogy az ő pártja is bizalmatlansági indítványt fog benyújtani a kormány ellen, a többi pártot pedig arra kérte, hogy támogassák ezt.
A következő ülésén várhatóan elfogadja az aradi képviselő-testület azt a határozattervezetet, amelynek értelmében a jelenleg meglévő működési engedélyük lejárta után leállítják a félkarú rablókat és egyéb szerencsejátékgépeket üzemeltető cégek további működését, azután az érintettek kötelesek eltávolítani a gépeket minden aradi helyszínről.
A határozattervezetet a partiumi megyeszékhely nem önkényesen, hanem online közvélemény-kutatás és a lakosság körében tartott közvita nyomán dolgozta ki.
A tervezet csak a játékgépekre érvényes, a lottózók és sportfogadási irodák tovább működhetnek.
Bár a kormány idén a helyi önkormányzatokra bízta a szerencsejátékok engedélyezését, korábban már hoztak egy fontos intézkedést: a 15 ezresnél kisebb településeken betiltották a játékgépek üzemeltetését a szerencsejáték-függőség kialakulásának megelőzése érdekében.
Aradon tavasszal szerveztek online közvélemény-kutatást, amelyen a válaszadók 78 százaléka volt a gépek száműzése mellett.
Különben országszerte egyre több önkormányzat szánja el magát hasonló lépésre.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.