// 2025. július 31., csütörtök // Oszkár

Fél évvel a második dózis után is megvéd a koronától az oltás

// HIRDETÉS

Nem fogja elhinni, de a tudományos tények szerint az oltás valóban működik.

A MedLife magánklinika-hálózat már a járvány kezdete óta tanulmányokat készít Romániában a vírushelyzet tekintetében. A most közzétett eredményeik pedig igencsak megnyugtatóak a beoltottak számára, kiderült ugyanis, hogy fél évvel a második dózis beadását követően a vizsgált oltás (Pfizer) még mindig hatékonyan véd a koronavírus ellen.

Igaz ugyan, hogy az antitestszint az oltás utáni hónapokban jelentősen csökkent – a második dózis után 3 hónappal átlagosan 69, míg a 6. hónapra 79%-kal –, a tesztalanyok zöménél azonban így is jóval a referenciaérték (80 AU/ml – e fölött a védettség igazolható) fölött maradt az antitestszám.

Vagyis a beoltottak fél év múlva is biztonságban vannak, ha el is kapják a fertőzést, az immunrendszerük az oltásnak köszönhetően „emlékszik” a betolakodóra, azonnal fel tudja venni vele a harcot, így a betegség súlyos formái aligha alakulnak ki az alanynál.

Természetesen azok, akik átestek a betegségen, majd be is oltatták magukat, jóval nagyobb antitestszinttel rendelkeznek, mint a csak oltáson átesettek, de utóbbi kategóriának sincs oka panaszra.

A MedLife munkatársai hangsúlyozzák, hogy megfigyeléseik alapjáén tehát még mindig az oltakozás és a maszkviselés jelentik a leghatékonyabb fegyvert a vírus ellen, és a most kezdődő 4. hullám mérséklésében is ezeknek lehet(ne) nagy szerepük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap
Főtér

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

// még több főtér.ro