// 2024. október 1., kedd // Malvin
korrupció

Fél év után új feje van a szervezett bűnözés elleni főügyészségnek

A korrupció miatt előzetesbe helyezett Alina Bica helyét Daniel Horodniceanu veszi át.

Hosszas mérlegelés után új főügyészt nevezett ki Klaus Johannis államfő kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) élére, Daniel Horodniceanu személyében. A vádhatóság élén fél éve támadt üresedés, amikor az addigi főügyész, Alina Bica korrupciógyanúval előzetes letartóztatásba került és lemondani kényszerült.

Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter április elején jelölt új vezetőt a – legfőbb ügyészséghez tartozó, de autonóm intézményként működő – DIICOT élére. A 40 éves Horodniceanu, aki eddig a DIICOT Iaşi megyei részlegét vezette, több mint egy hete a bírák és ügyészek szakmai szervezetének ajánlását is megkapta.

A média már azt találgatta, hogy milyen – politikai vagy szakmai – kifogása lehet az államfőnek a jelölt személye ellen, amikor az elnöki hivatal kedden bejelentette, hogy Johannis aláírta Horodniceanu kinevezését.

A DIICOT – a korábbi főügyész korrupciós botrányán kívül – nemzetközi embercsempész, kábítószer-kereskedő-, illetve pénzhamisító bandák leleplezésével és börtönbe juttatásával hívta fel magára a közvélemény figyelmét.

Fotó: http://monitorulab.ro/

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro