// 2024. október 7., hétfő // Amália
Blek Fráj(er)déj

Fekete péntek: volt olyan másodperc, amikor közel ötszáz rendelést adtak le egyszerre

A tavalyinál is nagyobbat kaszálhatnak az online értékesítők az idei fekete pénteken. Ahhoz képest, hogy mindenféle válság van, elég sokan töltötték online vásárlással a napot.

Az amerikai mintára világszerte a vásárlás ünnepévé tett Fekete péntek (Black Friday) nagy napján a romániai polgárok sem tétlenkedtek: már a nap első három órájában több mint egymillió rendelést adtak le, kihasználva az online értékesítéssel foglalkozó portálok – csalogató, de sokszor csalóka – árkedvezményeit. Tavalyhoz képest 40%-kal nőtt az eladások száma, igaz, ez csak az egyik legnagyobb portálnak (az eMagnak) a nap első három óráját összesítő adata, ami estig még változhat.

A start után több mint 340 millió lej értékű vásárlás történt,

egy vásárló átlagosan 1 200 lejt költött el, szintén átlagosan számolva 3,7 termékre. A Genius szolgáltatáson belül még ennél is több terméket rendeltek, ami annak tudható be, hogy a szállítás az easybox csomagautomatákon keresztül, ingyenesen történik. A szállítási díj megspórolásával összesen 2,7 millió lejt takarítottak meg az ügyfelek. A legkeresettebb termékek a háztartásbeli, a műszaki és a szépségápolási cikkek. A vásárlások 60%-át kártyás kifizetéssel bonyolították le, 80%-ban telefonon keresztül. A legtöbb rendelést reggel fél tíz körül adták le, egyetlen másodperc alatt 454-et, míg az „aranyperc” reggel fél 7-kor volt, amikor 60 másodperc alatt 13 556 termék kelt el 6,2 millió lej értékben. Az is érdekes adat, hogy a visszaszámlálás utáni első percben 11 027 rendelés történt, ami azt jelenti, hogy ennyien mentek biztosra, és várták a telefonjukkal a markukban, hogy elkezdődjön a Black Friday.

Premiernek számít, hogy idén először adtak el házat online Fekete pénteken Romániában,

egészen pontosan Bukarestben. Voltak (nem is kevesen), akik üzemanyagot vásároltak (45 600 liter fogyott el), mások szállást foglaltak (615 éjszakát összesen), vagy orvosi szolgáltatásra jelentkeztek be (458-an). A vásárlási láz leginkább Bukarestben, Kolozsváron, Iaşiban, Brassóban, Slatinán, Konstancán, Zilahon, Gyulafehérváron és Temesváron érzékelhető. Mivel a jelenleg érvényes járványszabályok szerint az üzletekbe csak oltási igazolvánnyal lehet menni, az online megrendelések száma mindenhol nőtt. Mindegyik felkapott üzletlánc, illetve online vásárlási platform másképpen szervezte meg a Black Friday apropóján nyújtott árkedvezményeit, az Altexnél és a Media Galaxynál például

négy héten át tart.

Az Altex előzetesen 10 millió ügyfélre számított, egyelőre nincsenek adatok arról, hogy bejöttek-e a számításaik. Tavaly leginkább az okostelefonok, televíziók, háztartási eszközök fogytak náluk. Az viszont biztos nem tett jót az üzletnek, hogy a fogyasztóvédelem két nappal ezelőtt jókora büntetéssel sújtotta az egyik legnagyobb elektronikai áruházként számon tartott Altexet, mert csalt az árakkal. A cég illetékesei azzal védekeztek, hogy

nem viselkedhetnek korrektül egy olyan piacon, ahol senki sem viselkedik korrektül.

Ebből is látszik, a Fekete pénteket érdemes óvatosan kezelni, főleg azért, mert gyakran csak azért viszik fel az árakat pár hónappal november előtt, hogy minél csábítóbbnak tűnő „árkedvezményt” nyomathassanak.

A Fekete péntek alkalmából egyébként a fogyasztóvédelmi hivatal külön alegységet alkotott a csalások leleplezésére. Csütörtöki tájékoztatásuk szerint 11 webáruházat (Altex Románia - mediagalaxy.ro, Flanco Retail - flanco.ro, FineStore Distribution - finestore.ro, Vivre Deco - vivre.ro, Studio Moderna - top-shop.ro, Arsis Trading - arsis.ro, Lc Waikiki Retail Ro - lcv.ro, Elefant - elefant.ro, Premium Store - premiumstore.ro és a Pc Garage – pcgarage.ro.) bírságoltak meg, összesen 275 ezer lejre. Többek között azért büntették meg a cégeket, mert a referenciaárnál nagyobb összegért kínáltak termékeket azt hirdetve, hogy ezek leszállított áron megvásárolhatók. A referenciaár az akció meghirdetése előtti 30 napban alkalmazott legkisebb ár.
Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro