// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Állati

Farkast kiáltott a marosvásárhelyi katasztrófavédelem, kutya lett belőle

Bukarestben viszont igazi skorpió csípett meg egy áruházi alkalmazottat, Sepsiszentgyörgyön pedig igazi róka kalandozott a stadionban.

Jókorát bakizott a Marosvásárhelyen a katasztrófavédelem: vasárnap este nyolc óra körül sms-ben riasztotta a város lakóit, hogy farkast láttak a város szélén. Az üzenet arra szólította a helybelieket, hogy kerüljék el a kirándulók és kocogók körében közkedvelt Somostetőt, ugyanis farkast jeleztek a környékről. A beszámolók szerint a rendőrség is kiszállt a helyszínre, de farkast nem találtak. Találtak viszont helyette egy kutyát, amelyet a jelek szerint valaki farkasnak nézett, értesítette a hatóságokat, azok pedig előzetes tájékozódás nélkül kilőtték a riasztást. A feltételezések szerint egyébként

egy csehszlovák farkaskutyáról van szó, amely elcsatangolt a gazdájától, de végül hazakerült.

Ennek fényében annyiban érthető a baki, hogy a csehszlovák juhász közvetlenül a farkastól származik: a kárpáti farkas és a német juhász keresztezésével hozták létre az 50-es években. Mint ismert, a katasztrófavédelem néhány hónapja Brassóban is elkövetett egy kisebb bakit: akkor medvére figyelmeztettek – ezzel nem is volt gond, mert a medve valóban a városban bóklászott. A riasztást tartalmazó üzenet viszont azzal a szokatlan megszólítással kezdődött, miszerint Héé, medve!! Egyébként a hétvégén igencsak aktívak voltak az állatok az országban: Bukarestben például nem virtuális, hanem igazi skorpió miatt kellett a hatóságokat értesíteni. A helyi IKEA áruház vendéglőjében pénteken este az egyik dolgozó éppen

egy doboz banánt bontott ki, amikor megcsípte egy, a gyümölcsök között rejtőző skorpió.

A nőt a Floreasca kórház toxikológiai osztályára szállították, ahol ellátták, az ügyben pedig vizsgálat indult. És igazi róka kalandozott vasárnap Sepsiszentgyörgyön is. Méghozzá nem is akárhol: az új labdarúgó-stadionban, közvetlenül a házigaza Sepsi OSK Bukaresti Dinamó elleni meccse előtt. A ravaszdi igazi stadionbejárást tartott a járvány miatt nézők nélkül megrendezett meccs előtt, majd elégedetten távozott. És igazi kabalaállatnak bizonyult, ugyanis szerencsét hozott: a szentgyörgyiek 4-1-re elpáholták a bukarestieket. Akiket egyébként Kutyáknak becéznek.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro