// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Falusi plébániáról bukkant elő Erdély egyik legrégebbi Bibliája

// HIRDETÉS

Szenzációs felfedezés.

Néha meglepő helyekről bukkannak elő a legnagyobb értékek: falusi plébánia könyvei között találták meg Erdély valószínűleg legrégebbi Bibliáját. Az 1497-ben nyomtatott Ószövetség a csíkszentgyörgyi plébánia könyvei közül került elő egy leltározás során Csíkszeredában.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár tavaly itt is gyűjtőlevéltárat hozott létre, ahova többek között az alcsíki- és a felcsíki egyházközségek régi könyvei kerültek, ezek között találták meg az ősnyomtatványt, írta a Romkat.ro.

Ilyen szenzációs felfedezésre tájainkon ritkán van példa.

A különlegesen ritka darab azonosítását és datálását Muckenhaupt Erzsébet ősnyomtatvány-kutató és régikönyv-történész igazolta. Az ószövetségi kötetet 1497-ben nyomtatták Koberger Antal nürnbergi nyomdájában. Ezt – a felső kötéstábla belső oldalán található tulajdonosbejegyzés szerint – 1721-ben köttette be az akkori plébános, Ferenczy György.

Halála után a könyv a plébánia gyűjteményében maradt, innen került át tavaly novemberben a csíkszeredai gyűjtőkönyvtárba. A gyulafehérvári főegyházmegyében lévő, már feldolgozott plébániai könyvek közül

eddig ez számít a legrégebbi nyomtatványnak.

Mérete 24 x 32 cm. A több mint 600 oldalas kötetet tíz metszet is díszíti.

Fotó: Romkat.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro