Andrei Baciu korábban modellkedett, de rájött, hogy a politikában több lóvé van.
Egészségügyi államtitkárként térhet vissza a politikai porondra az ábrándos tekintetű hölgyek szívsebésze, Andrei Baciu, akit 2015-ben majdnem kineveztek a tárca élére, csak hát előkerültek a gatyás fotók modellkorából. Fiatal volt és kellett a pénz, ugye, az internet népe és maga az internet azonban nem felejt. A hírre, hogy Ludovic Orban miniszterelnök új megbízást ad a fiatal orvosnak, most újra előkerültek az ominózus képek, mert a történelem ismétli önmagát. Annak idején Dacian Cioloş mindössze néhány óra alatt vonta vissza a jelölést, miután a Facebookon az emberek elkezdték osztogatni a bokszerben macskajancsiskodó Baciu fotóit. Persze adódik kérdés, hogy az exmodell politikusokat vagy az expolitikus modelleket érdemes-e jobban megvetni, illetve ha igaz a mondás, miszerint kurvából lesz a legjobb feleség, vajon az is igaz-e, hogy modellből lesz a legjobb politikus. Esetleg a cipész maradjon meg annál a fánál, amelyiket KAPTA. Cioloş egyébként 2015-ben azzal védekezett, hogy nem pusztán a modellmúlt miatt visszakozott korábbi döntésétől, hanem azért is, mert Baciu nem volt egészen őszinte az önéletrajzában – mondhatni felhazudta kissé a tapasztalatait. Ami szerintem éppen hogy alkalmassá teszi a politikai karrierre, de mindegy. Andrei Baciu 2011-ben végezte el az orvosit Bukarestben. Két évig volt rezidens Franciaországban, majd hazatérve szívsebészként folytatta rezidensi pályafutását. De volt a betegek jogaiért küzdő SOS Egyesület elnöke is. Csak... azok a fotók, ugye. De hát, lássuk be, az Orban-kormányra is ráférne egy jó reklámarc.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.