// 2024. október 1., kedd // Malvin
RMDSZ

Ezért szavazta meg az RMDSZ a törvényt, ami ellen most is tüntetnek

Hogy anyagi felelősséget is viseljnek a bírák és az ügyészek, és hosszabban üljenek az iskolapadban.

„Nem akarunk ügyészállamot, a jogállamban hiszünk, ennek erősítéséért szavaztuk meg ma a parlamentben a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását” – áll az RMDSZ hétfő este közzétett állásfoglalásában.
 
Ezek a módosítások nem akadályozzák a korrupcióellenes harcot, sőt erősítik a bírók és ügyészek politikai függetlenségét azzal, hogy még az államelnök sem szólhat bele a kinevezésük folyamatába, amely ezentúl teljes mértékben a Legfelsőbb Bírói Tanács hatásköre lesz, az államelnök szerepe formális lett.
 
A módosítás az RMDSZ szerint szétválasztja a bírák és ügyészek karrierjét, egymástól függetlenül tevékenykednek, nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe. Egy működő jogállamban különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az ügyészek sehol nem a bírói hatalom részei – áll az RMDSZ közleményében.
 
Anyagi és erkölcsi felelősség 

Ha bizonyítottan egy bíró vagy az ügyész mulasztásából, rosszhiszeműségéből adódóan egy romániai jogalany kárt szenved, az ügyben eljáró ügyészt vagy bírót az államnak eddig nem volt kötelessége felelősségre vonni, nem is tette. A módosítás nyomán a károsult fél anyagi kárpótlásért az államhoz fordulhat, ezt követően az állam a pénzügyminisztériumon keresztül és bírósági eljárásban behajtja a jogalany kárát.
 
Az RMDSZ javaslatára a bíráknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy nem dolgoztak és nem dolgoznak együtt a titkosszolgálatokkal. A ma elfogadott módosítás pedig 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetést ró ki azokra a titkosszolgálatokban dolgozó személyekre, akik megkörnyékezik, és befolyásolni próbálják a bírákat és ügyészeket.
 
Továbbá bevezeti: bármilyen együttműködési megállapodás, határozat, protokollum, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) vagy egy titkosszolgálat ír alá az igazságszolgáltatásért felelős intézményekkel, közérdekű információnak számít, nyilvánosságra kell hozni. Ez azért fontos, hogy ne lehessen ezeket az információkat titkosítani, mint eddig – áll a közleményben.
 
Tovább tanulnak, mint eddig 

A jobb szakmai felkészülés érdekében a bírói és ügyészi képzést a módosítás 2 évről 4 évre emeli, egy év gyakornokság helyett kettő lesz. A négyéves bírói és ügyészi képzés alatt, egy éves elméleti képzés után félévente más-más jogi szakma területén kell gyakornokoskodniuk.
 
Bár ez nem szerepel az RMDSZ közleményében, de az, hogy tovább tanulnak a leendő ügyészek és bírák, azt is jelenti, hogy miután a törvénymódosítás életbe lép, képzőintézetük, az INM két évfolyama nem fog egyből pályára lépni. Vagyis megcsappan az a humán erőforrás, amelyből eddig az ügyészségek, illetve a két független ügyészi igazgatóság, a DNA és a DIICOT táplálkozott, és amelyek anyagi és erkölcsi presztízzsel vonzották magukhoz fiatal ügyészek generációit.
 
A törvénymódosítás végső szavazását a képviselőház hirtelen keddről hétfőre hozta előre, ami az ellenzék és a civilek tiltakozását váltotta ki. Bukarestben többszázan tüntetnek a parlament előtt, Kolozsváron pár tucatnyian fütyültek a pártszékházak előtt. 
 
A tiltakozók nemcsak a törvénymódosítás előkészítésének és megszavazásának módja ellen tiltakoznak, hanem azért is, mert a szövegéből eltűnt az ügyészek szakmai függetlenségét említő passzus, viszont bekerült az, hogy tevékenységük hierarchikusan felülbírálható.
 
A bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénytervezet végső formáját a szenátus alakítja ki, ahova csütörtökig lehet módosító javaslatokat benyújtani.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro