// 2025. december 27., szombat // János

Ezeket hányta a román külügy a magyar nagykövet szemére

// HIRDETÉS

A magyar-román határon építendő kerítés, Szijjártó Péter kijelentései, és Szili Katalin látogatása miatt kérette be a külügy Zákonyit.

A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a nagykövettel több témában ismertették a román álláspontot, így a Budapest által a magyar-román határra tervezett kerítés megépítéséről, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek Victor Ponta román miniszterelnökre vonatkozó „elfogadhatatlan” nyilatkozatairól, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti erdélyi látogatásáról.

Szijjártó Péter korábban arról számolt be az MTI-nek, hogy Zákonyi Botond szerdán tiltakozó jegyzéket kívánt átadni a román külügyminisztériumnak Victor Ponta Magyarország-ellenes „kirohanásai” miatt. Közlése szerint

a nagykövetet ugyan fogadták, de nem voltak hajlandók átvenni a jegyzéket.

A román külügyminisztérium közleménye szerint Bogdan Aurescunak, a román diplomácia vezetőjének utasítására George Ciamba államtitkár kérette be a nagykövetet. A román fél megismételte aggodalmát amiatt, hogy Magyarország mesterséges vitába akarja bevonni Bukarestet, és leszögezte, hogy a román fél nem akarja a diplomáciai vita eszkalációját.

Bukarest megismételte a magyar-román határra tervezett kerítéssel kapcsolatos helytelenítő álláspontját. A közlemény szerint értékelték volna, ha Budapest a döntés bejelentése előtt közös elemzés elkészítését kezdeményezte volna Bukaresttel az intézkedés lehetséges hatásairól, annak szükségességéről, hogy

mindkét fél által elfogadott, esetleges közös megoldást találjanak.

„A magyar fél viszonyulása meglepte a román hatóságokat olyan körülmények között, amikor a határ menti és rendőrségi együttműködés folyamatosan jó volt, és az lehetővé tette volna a közös elemzést” – olvasható a közleményben. A román fél számára érthetetlen Budapestnek a kerítésépítésben tanúsított sietsége, mivel nem létezik olyan tényállás, amely megerősítené a Magyarország által hivatkozásul emlegetett migrációs nyomást.

A román fél abból indul ki, hogy az európai szellemiség alapja az együttműködés és a kölcsönös megértés, és állítják, hogy így viszonyultak a román-magyar kétoldalú kapcsolatokhoz is, ezért hasonló jellegű kötelezettségvállalást várnak el Magyarországtól is. Különben a kölcsönös bizalmon alapuló kétoldalú kapcsolatokat és

a stratégiai partnerséget reálisan nem lehet építeni pragmatikus együttműködési szellemben – olvasható a dokumentumban.

Bukarest szerint elfogadhatatlan, hogy egy külügyminiszter nyilvános támadást intézzen egy más ország miniszterelnöke ellen, és úgy véli, hogy Szijjártó Péternek Victor Pontáról tett nyilatkozatai a mesterséges vita gerjesztését szolgálják, aminek célja a figyelemelterelés a valós problémákról. Románia úgy véli, hogy a schengeni csatlakozására való felkészültségét megkérdőjelező magyar nyilatkozatok ellentmondanak az Európai Bizottság értékeléseinek, és Magyarország korábbi álláspontjának is, hiszen Budapest egészen mostanig elismerte, hogy Bukarest teljesítette a csatlakozási követelményeket.

A román külügy Ciamba államtitkár révén érthetetlenségének adott hangot amiatt is, hogy a múlt héten Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a romániai magyar pártok vezetőivel találkozott, és „koordináló szerepet vállalt az etnikai alapú területi autonómia meghatározására és elérésére irányuló kezdeményezéseikben”. A román fél ezt belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, és elfogadhatatlannak tartja, illetve elítél minden olyan kezdeményezést, amely

rontja a romániai etnikumok közötti együttélés légkörét.

A román külügyminisztérium később újabb pontosító közleményt adott ki, amelyben közölte, azért nem vehették át a magyar nagykövet jegyzékét, mert a magyar fél ezzel akarta megváltoztatni a bekéretés célját, ami tartalmilag és formailag egyaránt elfogadhatatlan Bukarest számára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro