Akár saját otthonukat is feláldozzák egy kis extra jövedelemért. Egy átmulatott éjszaka után minden fesztiválozó álma, hogy együtt kávézzon a mackónadrágos tulajjal az 1300 euróért bérelt lakás konyhájában.
Nagy kincs, ha valaki kiadható lakással rendelkezik az „ötcsillagos” Kolozsváron, mely egész évben stabil jövedelmet biztosít. Különösen érvényes ez az Untold idején, amikor ötcsillagos szállodákkal vetekedő, sőt azt is túlszárnyaló összegekért lehet rásózni a többnyire külföldi turistákra a lakást. Mindössze négy nap alatt bejöhet az a pénz, ami máskor félévnyi lakbérből jön össze.
Az apróhirdető oldalakon már most megjelentek az Untoldosokat megcélzó hirdetések, melyek minden eddigi évnél meredekebb áron kínálnak lakásokat a szeptember 9–12. közötti időszakra. Például egy kétszobás, 60 négyzetméteres lakásért 1500 eurót kér egy tulajdonos, aki még azt is kiköti, hogy legfeljebb öten vehetik ki a kecót.
Egy másik hirdető a Grigorescu/Donát negyedben adná ki kétszobás lakását, mely legkevesebb két éjszakára bérelhető 1-4 személy számára, fejenként 200 euróért. Gyakorlatilag Kolozsvár legdrágább ötcsillagos szállodáiban is olcsóbb egy éjszaka (Platiniumban példának okáért 180 euró körül mozog).
Érdekes, hogy egyes tulajok különbséget tesznek fesztiválok között: egyikük 450 eurót kér egy monostori garzonért az Untold idejére, de „csak” 250-et az Electric Castle időszakára.
A végére hagytuk az egyik kedvencünket. Egy négyszobás lakás két szobája kiadó két zenekedvelő párnak. Fontos, hogy a fiatalok ismerjék egymást, mert dohányozni csak az erkélyen lehet, és csak egy erkély van. A hirdetés alapján el tudjuk képzelni, amint a másik két szobába, a cókmókkal együtt összezsúfolódott kis család halkan tévét néz, csak hogy ne zavarja a fesztiválozók álmát. És mennyibe kerül a két szoba? Nem kevesebb mint 6500 lejbe (1318 euróba) négy éjszakára.
A tavaly elmaradt Untold idén naponta 100 ezer látogatót fogadhat. A szálláshelyek, beleértve a luxusszállodákat vagy a bérlehető kempinghelyeket is, tízszerezésre emelték áraikat, miközben egyre többen aggódnak a fesztivál járványveszélye miatt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.