A hétvégén végre kétszáz alá csökkent a napi esetszám, az oltáskampány viszont még jobban lelassult.
Az oltáskampány koordinátorai (ismét) közzétettek egy felmérést, melyből megtudhatjuk, hogy a Temes megyei Újszentesen továbbra is a legmagasabb a beoltottak aránya az egész országban (49,28%), míg a második helyre a Fehér megyei Torockószentgyörgy verekedte fel magát (44,62%).
A harmadik helyen a kampány kezdete óta jól teljesítő Hargita megyei Borszék áll (44,49%), megelőzve Kolozsvárt is (44,41%). Sokatmondó az is, hogy a tízes listán hét erdélyi és partiumi település került fel.
Az utolsó tíz közt már csak két erdélyi és partiumi települést találunk: a Szatmár megyei Komorzánt (mindössze 1,02 százalékkal) és a Szeben megyei Junát (2,15%). A legrosszabbul az országban egy Iași megyei község áll, Ipatele, ahol szinte senki nem kérte a vakcinát (0,04). A teljes lista itt érhető el.
Még egy jobbacskán kinéző hír a járványfrontról: az elmúlt 24 órában kétszáz alá csökkent a napi esetszám (181), igaz csak 13 340 teszt eredménye alapján. Ugyanakkor három koronavírussal összefüggésbe hozott halálesetről is beszámol a friss jelentés, 623 személy kórházi kezelésre szorul, közülük 80-an súlyos állapotban vannak.
A legutóbbi oltásügyi jelentés viszont (ismét) elkeserítően néz ki: alig több mint hatezren oltatták be magukat (6871), közülük 4240-en első alkalommal, vagy az egydózisú vakcinával, amely továbbra is a legkeresettebb Romániában.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Csak Hargita megyében több mint tízezer biztosítottat érint az a deficitcsökkentő kormányintézkedés, amelynek értelmében augusztus elsejétől az eddigi társbiztosítottak is egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizessenek.
Tulceán évekig lobogott az orosz zászló a városközpontban, most a külügyminisztérium kérésére leszedték. A mezőméhesi gyilkost közel egy hónapja nem találják, állítólag önkénteseket is toboroznak a keresésre.

Emil Boc szembemegy a Bolojan-kormány költségmegszorításos intézkedéseivel... nem is akárhogy. A Kis-Küküllő sótartalma újból magasabb.

… hét focicsapatnyi alkalmazott mondott fel az európai beruházások minisztériumában… és egy kis hazai abszurd: egy mozdony otthagyta pár vagonját a síneken és tovarobogott.

Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.