Minden írott és íratlan szabályt felrúgott, ígeretei annyit értek, mint falra hányt borsó, és inkább volt utazási iroda, mint egyesület. Mégis évekig működhetett.
Megérkezett Romániába a külföldi reptereken „felejtett” több mint száz kiskorú fiatal egy része, és a többiek utazását is átszervezték, közölte a külügyminisztérium. A kormánynak azért kellett közbeavatkoznia, mert egy ifjúsági szervezet – mely, mint kiderült gyakorlatilag utazási irodaként működött mindenféle engedélyek nélkül – magukra hagyta az amerikai és japán tanulmányi útról hazatérő gyerekeket, Milánóban, Tokióban és Dohában. Több sajtótermék a résztvevők beszámolóira hivatkozva azt írja, hogy nem biztosították számukra a repülőjegyeket, de gond volt az egész út során. New Yorkban például egyetlen felügyelő kísérte el a hetvenfős csoportot. Tokióban szintén hetvenen rekedtek.
A mostani két kirándulás résztvevőinek számáról egyébként ellentmondásos információk jelentek meg a sajtóban, van ahol nyolcvan, van ahol 150 gyermekről írnak. Valószínűelg az utóbbi reális. Az viszont nem világos, hogy közülük hány diák esetében merült fel gond a hazaútnál, és az összes gyerek repülőjegye hiányzott-e.

Az egyik résztvevő beszámolója szerint saját zsebből vették meg a jegyeket
A rendőrség időközben közölte, hogy büntetőeljárást indított annak kiderítésére, mi is történt pontosan. Az már most kiderült az egyesületről, hogy eddig is komoly aggályok merültek fel a működésével kapcsolatosan. A turisztikai minisztérium tavaly meg is büntette 30 ezer lejre, mert nem rendelkezik az utazások szervezéséhez nélkülözhetetlen engedéllyel, és valójában tanulmányi utaknak álcázza a jól jövedelmező gazdasági tevékenységét. Az egyesület persze fellebbezett a büntetés ellen, az eljárás pedig még folyamatban van.
Az is bebizonyosodott, hogy más kirándulásokon is gondok akadtak: 2018 októberében egy marokkói út után arra panaszkodtak a szülők, hogy az egyesület nem tartotta az ígéreteit, pocsék szállást és ételt biztosítottak a gyerekeknek, és a beígért programoknak a fele sem valósult meg. Ráadásul az is biztos, hogy a mostani utazást szervező pedagógustól már rég megvonták a tanítás jogát.
A Târgu Jiu-i székhellyel rendelkező ifjúsági szervezetet (Young Partners For Civil Society Development) 2004-ben jegyezték be. Saját bevallásuk szerint több mint kétezer, 15 és 25 év közötti taggal rendelkeznek, és az utóbbi öt év során több mint kétszáz nemzetközi projektet bonyolítottak le. Az egyesület vezetője egy Ghinoiu nevű úr, aki egyszerűen felszívódott, a botrány kirobbanása óta senki sem tudja, merre lehet.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...