A Korán helyes tanulmányozása zajlik majd a tervezett kulturális központban.
Hatalmas muszlim kulturális központ épül a török állam finanszírozásával Bukarestben, 11 ezer négyzetméteres területen. A központ a Romániai Muszlim Kulturális Muftiság tulajdona lesz, amely májusban kapta meg a terület 49 évre szóló használati jogát kormányhatározattal.
A telken, amely a Romexpo kiállítási központ mellett terül el, a mecset mellett könyvtár és muszlim tanulmányi központ is épül majd.
Juszuf Murat romániai főmufti szerint a tervezettnél nagyobb mecset egyetlen európai fővárosban sincs. Mint mondta, a könyvtárban nem lesz helye a radikális iszlám irodalomnak. Ezzel éppen azt akarják megakadályozni, hogy a radikális, fundamentalista eszmék teret hódítsanak Romániában. Az a cél, hogy a muszlim fiatalok megfelelő módon ismerjék meg a Korán tanítását – mondta.
A központ helyszínéül nem véletlenül választották Bukarestet, mivel a fővárosban közel tízezer muszlim hitű él, közülük mintegy ötezren külföldi állampolgárok. Bukarestben ugyanakkor csak négy kisebb mecset működik.
A tervezett kulturális központ felépítésének 3 millió euróra becsült költségeit Törökország állja.
„Románia a béke hazája, a romániai muszlimok jó román és európai állampolgárok, a román kormány támogatása pedig azt mutatja, hogy sokat jelentünk hazánk, Románia számára. A Kisebbségként kapott támogatás a demokrácia bizonyítéka” – mondta Juszuf Murat.
Románia legnagyobb mecsetje Konstancán van. A romániai muszlim közösség zöme, összesen mintegy 70 ezer személy Dobrudzsában él.
(a kép illusztráció)
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.

Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.