A kormányellenes tüntetők egy fából összetákolt vécével bohóckodtak ma Bukarestben Dragnea lemondását követelve.
Eredeti, bár ízléstelen és minden bizonnyal teljesen felesleges performansszal állt elő néhány kormányellenes tüntető a román fővárosban. Egy pirosra festett, Liviu Dragnea PSD-elnök, Tudorel Toader igazságügyi miniszter és Viorica Dăncilă miniszterelnök arcképével kidekorált fabudit toltak a Képviselőház elé azzal az üzenettel, hogy segítenek Dragneának elérni a vécére. Az akcióval a március 30-i gigatüntetésre is fel akarták hívni a figyelmet.
A tüntetőket a csendőrök útban a Képviselőház felé, egy forgalmas útszakaszon kapcsolták le, és arra hivatkozva, hogy zavarják a forgalmat, nem engedélyezték, hogy közvetlenül a Képviselőház bejárata elé jussanak, és az úttest másik oldalára irányították őket.
A fabudi apropóját egy pár héttel ezelőtti szokatlan párbeszéd adta, amely Liviu Dragnea és az őt kérdésekkel letámadó televíziós riporter között zajlott le. Az történt ugyanis, hogy a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus éppen a mosdó felé tartott, amikor az újságíró kérdezni kezdte, ezért meginvitálta őt oda, ahová a király is egyedül jár. „Így készülnek az interjúk? Jössz velem a mosdóba?” – mondta Dragnea. Ebből született a mai vécés „körmenet” ötlete.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.