// 2024. október 4., péntek // Ferenc
plágium

Eszük ágában sem volt komolyan kivizsgálni a plágiumvádakat a rendőrakadémia vezetőinek

Ezt a belügyminisztérium ellenőrzése állapította meg.

A botrány ellenére a bukaresti rendőrakadémia vezetői megpróbálták elmismásolni a plágiumügyeket – ez már nem a sajtó által megfogalmazott vád, hanem a médiában megjelent leleplezések nyomán elrendelt belügyminisztériumi vizsgálat megállapítása.

Amelyet szerdán ismertettek a belügyi tárca illetékesei, megállapítva: az intézmény vezetőinek eszük ágában sem volt valós vizsgálatot lefolytatni, ehelyett igyekeztek eltussolni az egész ügyet.

A belügyminisztérium ellenőrző testülete által kiadott jelentés szerint

bár a rendőrakadémia azt közölte a tárcával és a nyilvánossággal, hogy 149 doktori disszertációt vizsgáltak át, valójában csupán 82-t,

négy, az intézmény vezetőségéhez tartozó rendőrtiszt pedig be sem nyújtotta dolgozatát az etikai bizottsághoz, hogy az elvégezhesse a plágiumvizsgálatot.

A jelentés megállapítja, hogy az akadémia állítása szerint – miszerint 149 disszertációt vizsgáltak ki, amelyből 55 esetében észlelték, hogy az a megengedettnél nagyobb mértékben hasonlít más művekhez – valójában csak 82 dolgozatot ellenőriztek, amelyek közül 61 tartalmazott a megengedettnél nagyobb mértékben a forrás feltüntetése nélküli idézetet.

Az összesen 333 doktori értekezésből a 2017-2018-as időszakban 71-et vizsgáltak át, a fennmaradó, 2011 és 2016 között született 262-ből pedig csak 82-t.

Ráadásul ezeket is csupán felületesen, a forma kedvéért.

Ezért aztán a miniszter utasítására a plágiumügyekben született döntéseket felülvizsgálják.

Mint megírtuk, az ügyet egy Emilia Şercan nevű újságírónő robbantotta ki, aki több leleplező cikket is közölt az akadémia doktori iskolájának plágiumügyeiről.

A cikkek nyomán megfenyegették – mint kiderült, a fenyegető egy rendőrtiszt volt, aki a rendőrakadémián dolgozik. 

Ennek nyomán az akadémia rektoránál és rektorhelyettesénél is házkutatást tartott a korrupcióellenes ügyészség, a rektornak pedig végül távoznia kellett. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro