// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Kovidegek harca

Eszelős: halálos fenyegetésekkel próbálják megzsarolni a honatyákat, hogy ne szavazzák meg a védettségi igazolások munkahelyi kö

Természetesen a nyomozó hatóságok derítik majd ki, kik állnak az akció mögött.

Az oltásellenesség egyre durvább vadhajtásai ütik fel a fejüket Romániában: most már eljutottunk oda, hogy a parlamenti képviselők testületileg kapnak halálos fenyegetéseket. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) több képviselője is olyan sms-t kapott, amelyben ismeretlenek arra próbálják rábírni őket, hogy ne szavazzák meg azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az állami és bizonyos magáncégeknél dolgozó alkalmazottak csak akkor léphessenek be a munkahelyükre, ha védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Az sms-ekben megfogalmazott „érvek” szerint ha a képviselők megszavazzák a jogszabályt, akkor

őket és a családjukat is felgyújtják,

ha ugyanis átmegy a tervezet, akkor „minden cselekedet jogszerű”, mivel „jogos önvédelemről” van szó. Az ügyet természetesen nem hagyják annyiban, feljelentést tesznek. És mindenkit biztosítanak róla, hogy nem engednek az aljas zsarolásnak, így természetesen megszavazzák a törvényt. A hatóságok pedig akár terrorizmusként is besorolhatják a fenyegetéseket. Mint ismert, a tervezet arról szól, hogy a munkahelyeken csak az oltottak és a betegségen átesettek dolgozhatnak. Azok számára, akik nem akarják beoltatni magukat, kötelező tesztelést írnának elő. Ezt meghatározott időközönként, és természetesen saját zsebből kell elvégeztetniük.

Aki nem oltatja be magát, és tesztelésre sem hajlandó, azt a munkáltatója 30 nap elteltével elbocsáthatja.

A tervezetet a szenátus ugyan elutasította, de a végső szót a képviselőház mondja ki, ahol jó eséllyel elfogadják majd. Jelenleg a különböző módosító javaslatokat tárgyalják. Az egyik ilyen értelmében átmeneti időszakot vezetnének be, amely alatt azok, akik nem akarják felvenni az oltást, bizonyos számú ingyen tesztre jogosultak. Egyelőre nem tudni, hogy ez 30, 45 vagy 60 napos lesz. Az átmeneti időszak ellenzői azzal érvelnek, hogy az oltások ingyenesek, ezért nem kellene közpénzből finanszírozni az oltatlanok tesztelését. Mindemellett várhatóan kompromisszumos megoldás születik majd az ügyben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro