A hózuhatagot pedig az a turistacsoport okozta, amelynek ők is tagjai voltak.
A Retyezát-hegységben szombaton lavina által elsodort két gyerek gyakorlatilag azonnal életét vesztette a katasztrófa bekövetkeztekor, a halálukat a súlyos koponyasérülések okozták – jelentette ki hétfőn, a boncolást követően a törvényszéki orvostani intézet egyik képviselője.
Arról ugyanakkor nem tudott nyilatkozni, hogy a sérülések amiatt következhettek-e be, hogy a gyerekek nem viseltek védősisakot.
A két holttestet még vasárnap este szállították le a hegyekből.
A Hunyad megyei hegyimentők hétfőn azt közölték, a lavinát az a turistacsoport indította el, amelynek a két gyerek is tagja volt.
Ovidiu Bodean, a Hunyad megyei Salvamont vezetője hétfőn úgy nyilatkozott: a 2.509 méter magas Peleaga csúcs felé vezető ösvényen a héttagú kirándulócsoport súlya alatt megtört egy hatalmas hótömb, amelynek felső rétege levált az alsótól, és elindult a turistákkal a völgy felé. A súlyos hózuhatag több tíz méteren sodorta magával a hét túrázót, a lavina végét körülbelül száz méterre mérték a kiindulási pontjától.
A hegyimentők leszögezték, hogy a másik, 51 tagú kirándulócsoportnak, amely a tragédia idején a közelben tartózkodott és amely egy idegenvezetői iskola tagjaiból állt, semmi köze nem volt a lavina kialakulásához.
„Ők heten indították el a lavinát. Az idegenvezetői iskola tagjainak semmi közük nem volt hozzá, ők segíteni mentek oda. Sőt ők húzták ki őket a lavina alól. A lavina helye fölött maradt egy érintetlen hófal, nagy szerencse, hogy az nem indult el” - tette hozzá a hegyimentő.
A szombati lavina a Bucura-nyereg és a Pelega csúcs között, 2.000 méteres magasságban indult el, kődarabokat is magával sodorva. Két kiskorú hegymászó, a 14 éves Dor Geta Popescu és a 13 éves Gulácsi Erik életét vesztette, öt személy megsérült.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított. A hegyimentők és hegyicsendőrök már napokkal korábban figyelmeztették a kirándulókat a magas fokú lavinaveszélyre, mivel friss hó hullott, és 1 800 méter fölött a hóréteg vastagsága meghaladta az egy métert.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.