// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

És ön hajlandó lenne utalványokért sorban állni, hogy azokkal fizesse ki a villanyszerelőt?

// HIRDETÉS

A munkaügyi tárca ugyanis ilyen terveket dédelget.

Meglehetősen furcsa – hogy azt ne mondjuk: hajmeresztő – ötlettel állt elő a munkaügyi minisztérium annak érdekében, hogy az államkasszába is jusson valami, ha az ember villanyszerelőt, vízvezeték-szerelőt vagy kertészt hív, hogy megoldják a házban vagy a ház körül támadt kisebb-nagyobb gondokat.

Tény, hogy az ideális az lenne, ha a munka elvégzése után minden szaki elővenné a számlatömbjét, akkurátusan beírná, hogy akkor volt egy biztosítéktábla-csere, meg egy lecserélt konnektor, az annyi mint kétszázötven áfával együtt, kezitcsókolom.

Így az államkasszába is bekerülnének a szükséges adók és járulékok, és az ügylet is teljesen korrekt lenne.

Na, de tegye fel a kezét, akinek villany- vagy vízvezeték-szerelő állított már ki számlát.

Persze lehet, hogy akad ilyen szaki, de azért nem ez a jellemző.

Ennek próbálna véget vetni a munkaügy, ami alapvetően korrekt, csakhogy a megoldási javaslat nem kicsit furcsa.

Az ugyanis azt irányozza elő, hogy ezen kategóriákat – valamint a személyi sofőröket, dadákat, bejárónőket –

külön erre létrehozott utalvánnyal fizessék ki.

Egy utalvány 15 lejt érne, és természetesen biztonsági elemekkel lenne ellátva, hogy ne lehessen hamisítani.

Az utalványok persze nem a fán teremnek, és nem is postán küldené ki őket az állam: először az ügyfélnek el kellene bumliznia a munkaerő-elhelyező központba, hogy megvásárolja őket.

Miután a villanyszerelő/kertész/bejárónő elvégezte a munkáját, közölné, mennyibe kerül, az ügyfél pedig ezekkel az utalványokkal fizetne.

A munkavállaló ezekkel visszamenne a munkaerő-elhelyezőbe, ahol beváltaná az utalványokat pénzre.

Persze ez a szolgáltatások árának emelkedését vonná maga után,

hiszen az utalványok értékének mintegy 20 százalékát az állam visszatartaná nyugdíj- és társadalombiztosítási járulék, valamint adó címén.

Arra is van terv, hogyan ösztönöznék a munkaadókat, hogy ilyen utalványokkal fizessék ki a vállalkozókat: a megvásárolt utalványok értékének 50 százalékát leírhatnák a jövedelemadójukból.

A munkaügyi minisztérium számításai szerint mintegy 1,2 millió ember helyzete rendeződne a tervezet hatályba lépésével, hiszen annak nyomán lenne egészség- és nyugdíjbiztosításuk is.

Csakhogy nagy kérdés, a tervekből mi valósul meg. Mert hogy adókedvezmény ide vagy oda, nemigen tűnik életszerűnek, hogy az ember előbb a munkaerő-elhelyezőhöz rohangáljon utalványért, ha csőtörés lesz a házban, vagy besül egy konnektor, esetleg ki kell vágni a beteg tujákat.

Az meg még kevésbé életszerű, hogy csak úgy, minden eshetőségre készen, a bokros napi teendők közepette elmenjen sorba állni a hivatalba, hogy mindig legyen otthon néhány száz lej értékű utalvány.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro